Agyonütötte élettársát, majd gyógyfürdőbe ment

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 85 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt.

A vádlott 29 éve élt élettársi kapcsolatban a sértettel mezőnyárádi családi házukban. 2015-2016. évtől kezdődően kapcsolatuk megromlott, napi rendszerességgel veszekedtek, ami odáig fajult, hogy kölcsönösen bántalmazták egymást. A veszekedések alkalmával a sértett nő rendszeresen a vádlott gyermekeit és unokáit szidalmazta trágár kifejezésekkel. Emiatt a vádlottat családja már nem is látogatta.

 

2018. január hónap második felében az egyik nap reggelén a vádlott a postára és gyógyfürdőbe készült, de kora reggel a sértettel ismét összevesztek. A vádlott nagyon felindult állapotba került, elment a postára, de mire hazatért, élettársa tovább folytatta a szidalmazást, miközben a ház udvarán lévő fáskamrába ment tüzelőért. A vádlott követte a nőt, és amikor az azt kiabálta neki, hogy „Üssön meg a guta az unokáddal együtt!”, a vádlott a tűzifarakásból felvett egy fahasábot, és azzal egy alkalommal, nagy erővel és még további három esetben fejen ütötte a sértettet.

 

A nő az ütésektől először a falnak esett, majd megtántorodva elesett, és a fejét beütötte egy vasfelnibe. A sértett a bántalmazás eredményeként az átlagost meghaladó testi és lelki gyötrelmet szenvedett el, különös tekintettel arra is, hogy a halál az esetet követő 4-8 óra múlva állt be, a bekövetkezett koponyacsonttörés eredményeként.

 

A vádlott azt látta, hogy a nő nem mutat életjelet, ettől megrémült, a fahasábot bedobta a fáskamrába, a sértett fejéből kifolyt vért pedig egy seprűvel próbálta eltakarítani, de eredménytelenül.

 

A vádlott ezután elhagyta az ingatlant, Mezőkövesdre ment gyógyfürdőbe, azt követően pedig Szihalom településre utazott a gyerekeihez. Az esti órákban ért haza, ahol újból megnézte a holttestet, majd átment az utcában lakó ismerőséhez, és közölte vele, hogy az élettársa meghalt. A szomszéd értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség a bűnügyi felügyelet alatt álló vádlottal szemben börtönbüntetést és mellékbüntetésként közügyektől eltiltást indítványozott.

ugyeszseg.hu

A címlapfotó illusztráció.


Hasonló cikkek