Akadozik a tömegközlekedés Miskolcon

Válságmenedzsert nevezett ki Veres Pál polgármester az őszi szünetben bevezetett új menetrend miatt kirobbant botrány rendezésére. Járatritkítás okozott káoszt a városban, ami magával vonta az utasok felháborodását.

Miskolc közlekedési vállalata, az MVK Zrt. évek óta küzd sofőrhiánnyal. Az utóbbi hónapokban – noha komolyabb fennakadás eddig nem történt – már lehetett érezni, hogy gond van. Sok buszsofőr felmondott, nyugdíjba vonult, és nem indult időben autóbuszvezetői tanfolyam sem, ami együttesen okozta a mostani krízishelyzetet.

Veres Pál a szakmai szervezetekkel közösen dolgozna ki megoldást. Találkozásukkor a polgármester hangsúlyozta: a létszám biztosításához és a probléma kezeléséhez az önkormányzat minden segítséget megad. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. vezetősége és Miskolc város polgármesterének egyeztetése hatására ösztönző intézkedések történtek az MVK-nál. A járművezetők novemberben hóközi utalás keretében egyszeri teljesítmény ösztönző jutalomban részesülnek, a CNG autóbuszok után üzemanyag megtakarítási juttatást is kapnak, 2019. december 1-től pedig ingyenessé válik a helyi bérlet az MVK Zrt. munkavállalóival közös háztartásban élő hozzátartozók számára is.

November 11-től olyan módosítások lépnek életbe, amelyek révén kiszámíthatóbbá válik az utazóközönség számára a közlekedés. Hétfőtől a Diósgyőri Kórházat is érinti néhány 16-os autóbusz, változik a 21B-s járat menetrendje, továbbá a diákok kérésére meghirdetett plusz egy 12-es busz ezentúl a Centrumtól 07:29-kor indul majd az Egyetemvárosba.

Üzemanyagtakarékos CNG busz jár Miskolcon (Fotó: Vona Ildikó/ PannonHírnök)

Folytatódik továbbra is az utasok igényeinek felmérése, valamint a széles körben történő egyeztetés. A krízis megoldásába bevont szakmai szervezet, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület Miskolci Tagszervezete szerint a sikerhez hosszú távon szükség van a miskolci tömegközlekedés teljes hálózati újragondolására.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek