Aki nem regisztrál, nem jut be Csehországba

Hosszú várakozásra kell készülniük a cseh határokon december 1-től a kamionosoknak, mert az új műholdas útdíjrendszerbe eddig csak 234 ezer tehergépkocsit regisztráltak az üzemeltetőik, ami a várt 458 ezer autónak mindössze 51 százaléka.

A kamionok regisztrációja az utóbbi napokban felgyorsult, de tekintettel arra, hogy már csak két hét van az új rendszer indulásáig, december elejétől komoly problémákra, akár néhány tíz kilométeres kamionsorokkal is számolni kell.

A nagy szállító cégek eddig 197 ezer autót regisztráltak, ami majdnem egyharmaddal több, mint amennyivel a CzechToll/SkyToll a korábbi regisztrációk alapján számolt. A problémát elsősorban a kisebb szállító cégek okozzák, amelyek eddig 37 ezer kocsit regisztráltak, ami a vártnak csak mintegy 12 százaléka. „Elemzéseik szerint a hónap végéig még mintegy 200 ezer járművet kellene regisztrálni. Problémákra kell számítani a cseh határátkelőkön, elsősorban az autópályákon.” – jelentette ki Matej Okáli, a CzechToll vezérigazgatója. A legnagyobb problémák a szlovák-cseh határt Lanžhotnál átszelő, magyarok által is nagymértékben használt autópályán várhatóak, akár 40 kilométeres kamionsorok is kialakulhatnak.

A CzechToll/SkyToll felmérései szerint a külföldi partnerek 91 százaléka tud arról, hogy december 1-vel megváltozik az útdíjrendszer Csehországban, s ehhez minden kamionosnak új műholdas fedélzeti követő berendezést kell vásárolnia. 51 százalékuk azt állította, hogy a rendszerbe csak első útja során kíván bejelentkezni, s akkor akarja beszerezni a szükséges fedélzeti műszert is. A regisztráció több száz helyen (például internet, határátkelők, benzinkutak, a cseh gazdasági kamara információs pontjai) szeptember 22-én kezdődött.

Forrás: ma7.sk

Fotó: Pixabay A CzechToll/SkyToll


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek