Akinek magyar gyökerei vannak, annak foglalkoznia kell a trianoni tragédiával

Hosszú évtizedekig hallgatni kellett erről a gyalázatról, nem lehetett róla beszélni, és csak az utolsó 10 évben kezd átformálódni a közbeszéd abba az irányba, hogy teljesen indokolatlan és igazságtalan módon lett az ország feldarabolva.

Egy nagyszabású filmre mindenképpen szükség van, ami az egész korszakot feldolgozza – mondta Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója, producer az Origónak A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című film kapcsán (csütörtökön este 20.15-kor kezdődik a Duna TV-n).

A kamera egy olyan eszköz, amivel tudunk dokumentálni, és tudunk emlékeztetni is, és a 100 évvel ezelőtt életbe lépett trianoni békediktátum egy olyan esemény, amire kötelessége emlékeztetni mindenkinek, akinek erre megvannak a lehetőségei – mondta Kálomista Gábor az Origónak. A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című film producere szerint emlékeztetni kell arra, hogyan akarták tönkretenni ezt az országot 100 évvel ezelőtt.

Az elkészült film egy dokumentumfilm dramatizált részekkel, és minden elemében valós eseményeken alapul. Nagyon köszönöm a kollégáimnak és a színészeknek, hogy ilyen rendkívül gyorsan elkészült ez az alkotás – tette hozzá. Egy nagyon izgalmas, és egyben szomorú filmet fogunk látni, és azt is láthatjuk, hogy a magyarokban volt egy nagyfokú hazaszeretet.

Kálomista Gábor arról is beszélt, hogy egyelőre csak a Duna TV-n látható, de a közmédiával dolgoznak azon, hogy gyorsan, nagyon széles rétegekhez el tudjon jutni.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek