„Alapvetően bohóc alkat vagyok” – beszélgetés Mácsai Pállal

Vona Ildikó

Interjúnk az „Azt meséld el, Pista” című önálló estje után készült a miskolci Művészetek Házában.

Vona Ildikó, PannonHírnök: Van valamilyen kötődésed Miskolchoz?

Mácsai Pál: Anyai nagyanyám Miskolcon született, gyerekként költöztek el innen Budapestre. Ez a személyes kötődés – nem sok. Ami fontosabb, hogy színészként többször jártam a városban, szerepeltem ezzel az előadással a Művészetek Házában és a színházban is.

– Néztem a pályád során előforduló szerzők, szerepek listáját, és nekem úgy tűnik: Örkény István művei különleges helyet foglalnak el a szívedben. Jól látom?

– Jól. Amikor összeállítottuk Bereményi Gézával ezt az estet, akkor nem tudtuk, hogy ilyen hosszú széria lesz. Azt gondoltuk: 30-40 előadás a budapesti Komédium Színházban, egy 90 személyes kicsi teremben. Aztán átvettem a Madách Kamarát – utóbb átneveztük Örkény Színházzá –, és odavittem ezt az előadást, azóta is műsoron van. Tényleg nem gondoltuk, hogy ennyire szereti majd a közönség.

– Mi fogott meg Örkény művészetében?

– Ő a XX század második felének egyik klasszikusa. Játszottam is, rendeztem is többször. A magyar irodalomban viszonylag ritka ez a groteszk tónus, a mi irodalmunk humora másféle. A cseheknél Haŝek, Čapek, a lengyeleknél Mrożek, orosz nyelven többek között Gogol képviseli ezt, Szuhovo – Kobilinra is gondolhatunk: jellemzőbb ez a fekvése a szláv irodalomra. Az abszurd, a groteszk a XX. század egyik vezérszólama, jelen volt világszerte. Ennek legjelentősebb magyar képviselője Örkény István. Nála, miközben az ember röhög, összefacsarodik a szíve, és felfényesedik a gondolkodása. Nem véletlen, hogy kortársai közül máig ő a legélőbb. Valami olyasmit látott meg az emberekben, viselkedésekben– általában is és bennünk, magyarokban –, ami általánosan igaz, és ezt hallatlan vonzón tudta megfogalmazni.

A hattyú című előadásban Csákányi Eszterrel (Fotó: Horváth Judit/ Örkény Színház)

–  A Tóték mindenhol sikert arat, de nem lehet könnyű Latinovits Zoltán után eljátszani az őrnagyot…

– Én csak rendeztem a Tótékat, most is műsoron van, Epres Attila az őrnagy, kiváló alakítás. Egy színésznek gyakran meg kell birkóznia Latinovits árnyékával, nekem például a Mario és a varázslóban (Thomas Mann – a szerk.), meg néha versmondásban, de hát ez természetes állapot a színészek életében, a szerepeink 90 %-át játszotta már valaki korábban. Valamire való színész nem másból fogalmaz, hanem önmagából, a saját személyiségét használja.

– Nyomasztó is lehet egy nagy előd, nem?

– Nem szoktunk vele foglalkozni. Se az nem jár jól, aki utánozni akar, se az, aki mindenáron különbözni. Csak azzal kell foglalkozni, hogy nekem mi a kapcsolatom a szereppel.

– Színészdiploma után hamar rendezőit is szereztél. Kerényi Imre volt az osztályfőnököd a színészosztályban, vajon az ő hatására kezdtél el rendezni?

– Ha körülnézünk az országban, de persze máshol is, a színész-rendező elterjedt jelenség, a színházigazgatók nagyobb része színész-rendező. Ez most pont Miskolcon nem igaz, mert Béres Attila rendező, bár játszott is, úgy tudom, de a színházak túlnyomó részét színész-rendezők igazgatják. Zenészből is gyakran válik karmester, és azon sem csodálkozik senki. Van, aki előadó marad, és van, aki vágyik egy zenei koncepciót is megfogalmazni. Alkat kérdése. Magam nem Kerényitől kaptam az indíttatást, de nem is gátolt soha ebben, hanem támogatott.

– Mi volt az első rendezésed?

–  A főiskolai diplomarendezésem a Kurázsi mama (Bertolt Brecht – a szerk.), de az első, ahol kezdték elhinni, hogy én rendező is vagyok, épp Örkény volt: a Macskajáték. Veszprémben mutattuk be, Dobos Ildikóval a főszerepben.

Für Anikóval az Anyám tyúkja című produkcióban (Fotó: Gordon Eszter/ Örkény Színház)

– Milyen karaktereket szeretsz játszani? Voltak fekete és fehér figurák: Cipolla, Lucifer, Rómeó…

– Elég hamar elkezdtem negatív karaktereket, nem pedig fiatal hősöket játszani, amire törekedtem is, mert (nem a Rómeóra gondolok, hanem kevésbé megírt szerepekre) ez utóbbiak sokszor egysíkúak. Törekedtem arra, hogy bonyolult és magukban ellentmondásokat hordozó szerepeket játszhassam.

– Rendezőként is ezt kedveled?

– A rendezésben azt szeretem, hogy minden előadásnak van egy saját nyelve, amit kikövetel magának. Sokféle irányból lehet közelíteni, és minden produkciónál szó szerint a nulláról indulunk. A legjobban azt a fázist szeretem a szakmámban, amíg kialakul az irány, egy előadás stílusa, hangja. Honnan harapjuk meg, hogyan fogjunk hozzá?

– Van Kossuth-díjad, örökös tagja vagy a Halhatatlanok Társulatának… Ad valamiféle megnyugvást, ha kapsz egy díjat?

– Megnyugvást nem ad, inkább szorongást, hogy meg kell felelni egy újabb elvárásnak. Nagyobb a tét, a díj csak ideig-óráig növeli az önbizalmat, ami persze jól jön, hiszen ez egy önbizalmi pálya, és az önbizalom nagyon törékeny dolog. Magában a munkában már semmiféle díj nem segít.

– Milyen alkat vagy? Szereted a kihívásokat?

–  Szeretem, persze!

Rendezés közben: készül a IV. Henrik (Fotó: Horváth Judit/ Örkény Színház)

– Rendezőként van olyan, amit még szeretnél megvalósítani? Darabok?

– Számos, de szemérmesen rejtegetem. (nevet)

– Színészként?

– Színészként ennél fatalistább vagyok. Helyes, hogy a rendezők külső szemmel néznek, de néha egy kaptafára gondolkodnak, azt kérik tőlünk, amit már láttak. Kérdezted, milyen alkat vagyok. Alapvetően azt hiszem, bohóc alkat vagyok, csak ezt kevesen tudják.

– Zárkózottnak tűnsz. Bizalmatlan vagy?

– Bizalmatlan nem, inkább védekező. Inkább vagyok rejtőzködő, mint kitárulkozó. És az a rendező, aki ezeket észre veszi, jobban jár, mint aki azt gondolja, hogy én pusztán ez a „búbánatos értelmiségi” vagyok, amibe persze én magam viselkedtem bele magamat. Minél váratlanabb, szélsőségesebb szerepeket mernek nekem adni, annál jobb.

– 2020-ig vagy az Örkény Színház igazgatója, addig tart a kinevezés. Lesz folytatás?

– Hogy lesz-e folytatás, az majd a bizottságon múlik, de pályázom. A nehézség az, hogy réges-rég önmagunkat kell meghaladni a színházban, és nem egy elődöt vagy egy nem-szeretem repertoárt. Ez folyamatos feladat.


Hasonló cikkek