Államtitkár: a vállalkozóknál is csökkenteni kell az adminisztrációt az adózás területén

Míg a magánszemélyek esetében – az szja-bevallás adóhivatali elkészítésével – az adóval kapcsolatos adminisztráció csaknem nullára csökkent, addig a vállalkozásoké még mindig magas, ezért a versenyképesség további javulásához mindenképp szükség van a bürokratikus terhek csökkentésére

– mondta Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Emlékeztetett, hogy a Világbank megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon évente átlagosan 277 órát kell adminisztrációval töltenie egy vállalkozásnak az adóügyek intézésekor. A leghatékonyabb, a leggyakorlatiasabb és a lehető leggyorsabb egyszerűsítést szeretnénk itt elérni, amely csak az adószakma bevonásával lehet eredményes – jelentette ki az államtitkár. Gyakorlati tapasztalatokra, nemzetközi példákra és jogalkalmazói visszacsatolásra mindenképp szükség van, ezért hívja össze már szeptemberben a legnagyobb ügyfélkörrel és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégeket, illetve szervezeteket a Pénzügyminisztérium.

Az első alkalommal megrendezendő adótanácskozáson az adószakemberek megvitatják többek között az idén hatályba lépett nagy adókódexek,  így például az adózás rendjét meghatározó törvények, illetve a jövedéki adótörvény, gyakorlati tapasztalatait.

Szóba kerülnek a jövő évi adóváltozások is, valamint várják az adótanácsadóktól azokat a konkrét javaslatokat is, amelyekkel az adminisztráció érdemben csökkenthető – sorolta Izer Norbert a szeptember közepére tervezett tanácskozás témáit.

Az államtitkár megjegyezte, hogy ezen a területen Magyarország az elmúlt két évben uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre. Tavaly 3,8 millió magánszemély helyett készítette el szja-bevallását az adóhivatal, idén pedig 4,8 millió polgár helyett dolgozott, és a tavaszi adóváltozások majd tíz százalékkal csökkentették az adónemek számát. A szeptemberi adótanácskozás nemcsak a hatályos szabályok alkalmazásának gyakorlati kérdéseire adhat választ, hanem hozzájárulhat ahhoz is, hogy néhány éven belül radikálisan csökkenhessen a vállalkozások adózással összefüggő adminisztrációs terhe – hangsúlyozta.


Hasonló cikkek