Államtitkári látogatás a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál

A koronavírus-járvány utáni felkészülésben minden a sportolókat szolgálja a rövidpályás gyorskorcsolyázóknál – állapította meg Szabó Tünde sportért felelős államtitkára, miután kedden látogatást tett a Gyakorló Jégcsarnokban.

“Milyen jó, hogy már edzhetnek a versenyzők a karantén után, és ebből az alkalomból látogathatom meg őket” – mondta Szabó Tünde, amikor a csarnok bejáratánál fogadta őt Kósa Lajos, Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.

Az államtitkár az edzőktől érdeklődött, várhatóan milyen gyorsan nyerik majd vissza formájukat a sportolók a kényszerpihenő után, majd a jégpályánál a versenyzőket kérdezte arról, hogy viselték a karantén időszakát.

“Mi szerencsések vagyunk, mert lassan vége lett volna az idényünknek, csak a márciusi, szöuli világbajnokság maradt el. Januárban az Eb-t még megrendezték Debrecenben, az nagy élmény, jól sikerült verseny volt” – mondta Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok korcsolyázó. Hozzátette: Magyarországon készülnek, ezúttal elmarad a hagyományos olaszországi edzőtábor.

Ezt követően Szabó Tündét körbevezették az épületben. A futófolyosón, ahol melegíteni és gimnasztikázni szoktak a versenyzők, a már visszavonult olimpiai bajnok Knoch Viktor vezényelt éppen edzést a fiataloknak. Az államtitkár még a női öltözőbe és a műkorcsolyázók balett-termébe látogatott el. A bejárás közben sok szó esett a jövőről, a “nagy álomról”, a Nemzeti Korcsolyázó Központról, ahol Kósa Lajos szerint a futófolyosó is hosszabb lesz.

A csarnok bejárása után az államtitkár megbeszélést folytatott a szövetség szakembereivel. Szabó Tünde az MTI-nek elmondta: kíváncsi volt, hogyan élték meg a nem mindennapi helyzetet, a pandémia időszakát a versenyzők.

“A téli sportágak képviselőivel kezdtem, de tervezem, hogy más sportágakhoz is ellátogatok. Látszik, hogy sportoló központú az élet a korcsolyaszövetségben, minden őket szolgálja. Most az újratervezés időszakát élik, melyben minden a versenyzőkről szól” – fogalmazott.

MTI

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek