Általános iskola közelében fogdosott fiatal lányokat – elkapták

Egy komáromi általános iskola közelében fogdosott fiatal lányokat a gyanúsított.

Szexuális kényszerítés bűntett kísérlet és szeméremsértés vétség elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 21 éves komáromi férfi ellen. A gyanú szerint Sz. Roland 2019. szeptember 21-én egy komáromi általános iskola közelében egy fiatalkorú lány szájára tette a kezét, és akarata ellenére belenyúlt a nadrágjába. A sértettnek sikerült elfutnia, az elkövető pedig elmenekült a helyszínről. A helyi nyomozók amint tudomást szereztek a bűncselekményről, azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Rövid időn belül azonosították, és két nappal később elfogták az elkövetőt. Sz. Roland nem először követett el hasonló bűncselekményt. 2019. júniusában az utcán odament egy szintén fiatalkorú lányhoz, akit megfogdosott.

A férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett, és további három hasonló bűncselekmény elkövetését ismerte be. Sz. Rolandot a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását a Komáromi Járási Ügyészségen.


Hasonló cikkek