“Alulnézetből” vizsgálja Trianont és hatásait egy új forrásgyűjtemény

Korabeli naplókon, visszaemlékezéseken és leveleken, valamint más személyes és félhivatalos dokumentumokon keresztül, “alulnézetből”, a kortárs átlagemberek szemszögéből mutatja be az első világháború befejezését követő éveket a Trianon arcai című új forrásgyűjtemény.

“Kíváncsiak voltunk arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia szétesése miként tükröződött, miként jelent meg a hétköznapi emberek életében, mindennapjaiban”

– mondta L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Libri Kiadó közös kötetének társszerkesztője, a levéltár kutatója.

A forrásgyűjteményben a történelmi Magyarország különböző területeiről származó kortársak, köztük hivatalnokok, földműves, karnagy, rönktéri művezető, alispán-feleség, tanítónő, katonatiszt és ügyvédek az 1918 és 1920 közötti impériumváltások és a trianoni békeszerződés életükre gyakorolt hatásairól írt feljegyzései kaptak helyet.

L. Balogh Béni hangsúlyozta: a lehető legteljesebb kép megrajzolásához a “nagyemberek”, politikusok, arisztokraták és egyházi méltóságok reflexióiból is válogattak a kötetbe.

A kutató felidézte, hogy a trianoni békeszerződés előzményeiről, okairól és következményeiről az 1980-as évek első felétől lehetett szabadabban beszélni és írni Magyarországon. A történészeknek először az alapkutatásokat kellett elvégezniük, ezért a témában írt történeti munkák többnyire a politika- és diplomáciatörténetre koncentrálnak. Emellett viszont háttérbe szorult a társadalom reagálásának kutatása, az, hogy miként élték meg a határok megváltoztatását és hárommillió magyar kisebbségi sorba kerülését az egyszerű emberek.

“Ezt próbáltuk ezzel a kötettel legalább részben pótolni” – fűzte hozzá L. Balogh Béni, aki szerint rendkívül hosszadalmas történészi munkára van még szükség, hiszen rengeteg elemzésre, feldolgozásra és publikálásra váró személyes és félhivatalos dokumentum maradt az utókorra.

A kötet három szerkesztője – L. Balogh Béni mellett Kunt Gergely és Schmidt Anikó – célja az volt, hogy minél több forrást ismertessen meg az olvasókkal, ezért szinte kizárólag szemelvényeket közöltek az eredeti forrásokból.

A kötetben olvasható források közül a történész-levéltáros Ferencz József kolozsvári unitárius püspök évtizedekig vezetett naplófolyamának beválogatott részletét emelte ki, amelyben a 83 éves egyházi méltóság megható sorokkal festi le az erdélyi város 1918. karácsony estéjén bekövetkező román megszállását.
Hozzátette: a többségükben mindeddig kiadatlan magyar nyelvű dokumentumok mellett a kötet két román és egy szerb forrást is közöl, igyekezve ezzel a kizárólagos nemzeti történelmi látószöget egy kelet-közép-európai látásmóddal meghaladni.

 fotó: délmagyar.hu


Hasonló cikkek