Alulteljesített a magyar tőzsde

Kivárnak a befektetők egyelőre, nem a hírek mozgatták a piacot.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 181,08 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 44 045,26 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 5,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-nek elmondta, hogy a nemzetközi hangulat továbbra is pozitív, a magyar tőzsde alulteljesített a hét utolsó kereskedési napján. Nem érkezett kedvezőtlen hír, bejelentés, a csökkenés oka a szakértő szerint az, hogy nincs aktivitás, háttérbe vonultak a hazai piacon a befektetők.

Varga Zoltán hozzátette, a forgalom egész héten az átlag alatt mozgott, pénteken különösen alacsony lett, miközben az elmúlt három hónap napi átlaga 12-13 milliárd forint között volt.

A Mol árfolyama nem változott, 2260 forinton zárt, 841,2 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 150 forinttal, 1,09 százalékkal 13 620 forintra csökkent, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,51 százalékkal 394,50 forintra nőtt, forgalma 41,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 0,76 százalékkal 8450 forintra esett, a részvények forgalma 982,9 millió forintot ért el. A BUMIX 3720,14 ponton zárt pénteken, ez 6,64 pontos, 0,18 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook 


Hasonló cikkek