Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 508,16 pontos, 1,16 százalékos csökkenéssel, 43 267,25 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények csökkentek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hétfőn alulteljesített a Budapesti Értéktőzsde nemzetközi társaikhoz képest, a forgalom alacsony volt. Hozzátette, hogy Európában és a tengerentúl is kismértékben csökkentek a tőzsdemutatók. Kiemelte: a nap folyamán nem érkezett piacot befolyásoló egyedi hír a magyar cégekről, hétfőn délelőtt még iránykeresés  jellemezte a Budapesti Értéktőzsde kereskedését, a Mol akkor még erősödni tudott. Az olajipari részvénynél 14 óra körül nagyobb eladás történt, és ez hathatott a kereskedésre, illetve a forint tovább erősödése is részben ronthatta a BUX-indexet.

A Mol 22 forinttal, 1,03 százalékkal 2124 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,50 százalékkal 13 100 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4,0 forinttal, 0,97 százalékkal 409 forintra gyengült, forgalma 117,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,07 százalékkal 8775 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3795,78 ponton zárt hétfőn, ez 12,48 pontos, 0,33 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek