Alulteljesítő volt a budapesti tőzsde a szakértő szerint

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 472,54 pontos, 1,43 százalékos csökkenéssel, 32 677,72 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nemzetközi piacok csökkennek, Európában és az Egyesült Államokban is, de a BUX nagyobb mínuszban zárt, mint a vezető európai tőzsdeindexek. A hazai indexet főként a Mol és az OTP húzta le, a BÉT forgalmát is ez a két papír generálta. Török Lajos szerint a Richter közel 4 százalékos esését a profitrealizálás okozhatta. Eddig jelentős emelkedést mutatott a részvény, ami most kiesett az emelkedő trendből – tette hozzá. Az OTP annak ellenére csökkent, hogy a Moody’s Investors Service hitelminősítő intézet szeptember 29-én az OTP Bank Nyrt. ‘Baa3’ szintű hosszú lejáratú devizabetét besorolását megerősítette, egyúttal ezen minősítés kilátását stabilról pozitívra javította. A Mol is pozitív hírről számolt be, eurókötvény kibocsátását tervezik – jelezte az elemző.

A Mol 11 forinttal, 0,66 százalékkal 1653 forintra csökkent, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,38 százalékkal 9310 forintra esett, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,14 százalékkal 367 forintra erősödött, forgalma 149,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 260 forinttal, 3,84 százalékkal 6510 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3384,40 ponton zárt kedden, ez 86,99 pontos, 2,64 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek