Ami tavaly elmaradt, azt idén bepótolják Békéscsabán

Tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt, de idén megszervezik Békéscsabán a Csabai Nyarat, amely június 24. és július 10. között a Városházi Estékkel veszi kezdetét

Varga Tamás, Békéscsaba alpolgármestere kedden az MTI-nek elmondta, hogy az először 2013-ban megtartott rendezvénysorozat első felében hagyományosan a színházi programok vannak többségben a városháza díszudvarán és a TeÁtriumban, ezeket a Békéscsabai Jókai Színház szervezi. Ezután átveszi a „rendezést” a Csabagyöngye Kulturális Központ (CSAKK), a „főszerepet” pedig a zene és a koncertek. A nyári rendezvénysorozat vélhetően idén is a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyárbúcsúztató koncertjével zárul augusztus utolsó hétvégéjén – tette hozzá.

Mint Varga Tamás kifejtette, korábban is az volt a cél, hogy „Békéscsabán mindig történjen valami” hogy színvonalas kulturális eseményeket tudjanak kínálni az itt élőknek és az ide látogatóknak a nyár folyamán. Azt tapasztalják, hogy idén, a pandémia „árnyékában” erre még nagyobb az igény – húzta alá. A Csabai Nyár első része, a Városházi Esték június 24-én kezdődik. A szervező Békéscsabai Jókai Színház közlése szerint míg korábban hétvégenként két, idén három nagyszínpadi előadást láthatnak a védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők. Budapesti és vidéki színházak egyaránt lesznek a fellépők között, ahogyan a műfaji sokszínűség is kiemelt szempont volt a programsorozat összeállításánál – teszik hozzá.

Lesz zenés komédia (Maga lesz a férjem, Egy szoknya, egy nadrág), operett (Lili bárónő), komédia (Képzelt beteg, Társasjáték New Yorkban), romantikus vígjáték (A nagymama), népszínmű (A falu rossza), valamint a Baross Imre Artistaképző két vizsgaelőadását (Salemi boszorkányüldözés, La Mancha lovagja) is láthatja a közönség. A zenés színház kedvelőit a Kőműves Kelemen című rockoperával, a Szép nyári nap című Neoton-musicallel és Malek Andrea koncertjével várják.

A koncertprogramot később hozzák nyilvánosságra. A részletes kínálat a Jókai Színház és a CSAKK honlapján lesz megtekinthető, készül továbbá egy mobiltelefonos applikáció is kifejezetten erre a célra – mondta Varga Tamás.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek