Tudjuk, hétfőn este a magyar válogatott ismét kikapott Szlovákiától, hiába buzdította a fiúkat 20 ezer magyar, köztük több száz felvidéki. Utóbbiaknak, nekünk, valahogy ez a vereség még fájóbb, mert Mátyás király harcosai valamiért alul maradtak.
Rajkovics Péter írása
A mérkőzés elemzésével kapcsolatban már született néhány remek írás, jómagam csupán röviden annyit jegyeznék meg, hogy az első harminc perc döntött mindenről, amikor a nemzeti tizenegyünk nem volt képes a mezőnyfölényét kihasználni. Az ekkor még törékeny szlovák válogatottat könnyen el lehetett volna bizonytalanítani, ahogy sikerült az három nappal korábban a horvátoknak Nagyszombatban. Ehelyett jött egy lesgól, amit megadtak a szlovákoknak, pedig kevés pályán lévő szlovák fiú volt igazán jó formában, de így is elég volt, sajnos.
A találkozónak ugyanakkor volt egy teljesen másik oldala is. A szurkolói, ami már hetekkel korábban kezdődött, hiszen az óriási érdeklődés mellett a hazai szektorba néhány óra alatt elfogytak a jegyek, tehát már az is örülhetett, akinek sikerült jegyet szereznie. Akinek nem, annak maradt felvidékiként a vendégszektor, ahol így aztán a szlovák rajongók mellett ott voltak a „határon túli magyarok” is, persze rendőri kezek által elválasztva. Azok, akikről ma olyan sokat írtak a szlovák portálokon. A kedvenc mondatom ezek közül az, amelyet a pluska.sk sportrovatában olvashatunk. “Nem titok, hogy ezek az emberek (azaz mi, felvidéki magyarok) nem titkolják, sokkal inkább magyarnak érzik magukat, mint szlováknak.” Ezt írja egy jól menő bulvárlap 2019-ben, s számára meglepő, hogy a magyar magyarnak érzi magát.
Nem vagyok a legvérmesebb rajongó, nem tetszett, hogy a szlovák himnuszt a magyar közönség kifütyülte Budapesten. Ott voltam tavasszal Nagyszombatban, amikor a Himnuszunk alatt ugyanezt csinálták a szlovák ultrák. Jó lett volna, ha nem ugyanolyan fegyverekkel élünk, s megmutatjuk, mi jobbak vagyunk. Természetesen értem azt is, hogy az indulatok ilyenkor nem észszerű döntéseket eredményeznek. Azt viszont teljesen értelmezhetetlennek tartom, hogy a szlovák média már másnap óriási botrányról ír, miközben olyan magyarellenes hangulatot kelt, mintha a Mečiar-korszak kellős közepén lennénk. Elég csak megnézni a Fico-ellenes közösségi oldal tegnapi bejegyzését, ami egy másik oldalra vezet, s egyértelműen jelzi, szerintük a felvidéki szurkolók, akik a vendégszektorban voltak, azok dunaszerdahelyi huligánok, akik provokálnak. Kollektív bűnösség? Ugye ismerős.
Vagy itt van a DAC-szurkolók közt nagy indulatokat gerjesztő DAC-játékos, Lukáš Čmelík bejegyzése a közösségi oldalon, amelyet nehéz lenne nem gúnyolódónak minősíteni, hiszen a földön fekvő magyar játékosok képe mellé jó éjszakát kíván. Egy olyan játékos, akit problémás magánélete ellenére, a sárga-kékek visszafogadtak, s a szurkolók torkából hetente hallja a Nélküledet és a Himnuszt. Nem egykori zsolnai barátait posztolta, akik most a válogatott sztárjai, vagy korábbi DAC-os csapattársát, hanem magyar játékosokat.
Tudjuk, nekünk felvidéki magyaroknak azért is fáj annyira egy magyar vereség a szlovákok ellen, mert az sohasem csak a fociról szól, hanem sokkal többről. Arról, hogy a mindennapi nemzetiségi harcaink során kissé nagyobb bátorsággal tudjunk szembenézni a többségi nemzet értetlenségével, akik nem akarják megérteni, hogy minket Csallóközbe, Gömörbe, Nógrádba nem telepítettek, hanem mi itt otthon vagyunk, magyarként, felvidékiként, Szlovákiában élve.
Forrás: ma7.sk
