Animációs sorozat készült az erdősítésről

A program az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulóinak készült, hogy az online órák alkalmával könnyebben sajátíthassák el a gyakorlattal összefüggő tudnivalókat.

A másfél, kétperces videókat tankönyvek alapján alkották meg, amiket az intézmény három pedagógusa, Zsíros Attila, Andrési Pál és Andrésiné Ambrus Ildikó írtak. S habár kiválóan illeszkednek a mostani, internetes oktatás világához, az ötlet még 2019-ben, jóval a koronavírus elterjedése előtt körvonalazódott.

Mindamellett pedig, hogy az animációk jól használhatók a digitális oktatás során, szorosan kapcsolódnak az országfásítási projekthez, hasznos tudnivalókat tartalmaznak magánerdő-tulajdonosok és erdőtelepítésre pályázó önkormányzatok számára is. Összegzik az erdősítés lépéseit, és a már meglévő erdők megújítását is.

A tíz részből álló kisfilm az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány megbízásából, az Agrárminisztérium támogatásával született meg és minden érdeklődő ingyenesen elérheti az Országos Erdészeti Egyesület YouTube csatornáján – olvasható a delmagyar.hu weboldalán.

Az első egységből megismerhetik például az erdő jogi fogalmát és a fásítás definícióját is. Az információkat közérthető formában, érdekességekkel tarkítva és a vizualitásnak köszönhetően gyorsan, egyszerűen sajátíthatják el mindazok, akiket érdekel az erdők világa.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: delmagyar.hu

Nyitókép: Országos Erdészeti Egyesület YouTube csatornája

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 


Hasonló cikkek