Apátfalva ökobarát településben gondolkodik

Az önkormányzatok okos gondolkodását, nemcsak modern eszközökben és technikai újításokban lehet mérni, hanem környezettudatos és helyi alapanyagok felhasználásában is.

Ebben Apátfalva kiemelkedő község, hiszen a közmunka programban helyieket foglalkoztatnak, helyi alapanyagokkal és forrásokkal gazdálkodnak, emellett pedig minden rendelkezésre álló pályázatot kihasználtak. Ebben az évben 125 millió forintot nyertek, ezzel úgy bánnak, hogy a lehető legtöbb pénz helyben maradjon és a településnek, valamint a családoknak tegyen jót. Ennek egyik módja az, hogy saját felhasználásra termelnek meg, saját maguk, mindent, amit meg tudnak oldani.

A programban 93 személyt foglalkoztatnak. Korábban 150 főnek adtak munkát, de a létszámcsökkenést pozitívan értékelik, mert ez azt jelenti, hogy több mint ötven ember el tudott helyezkedni a versenyszférában. Vannak, akik varrodában, vannak, akik asztalosműhelyben dolgoznak. De szegélyköveket és kiülőket is gyártanak. Mindezen felül egy olcsóbb tüzelőanyag előállításához is hozzákezdtek, név szerint a biobrikett gyártáshoz.

Ez olyan tüzelőanyag, melyet kézi prés segítségével, jóval olcsóbban elő lehet állítani. Hulladék biomasszából, növényi rostokból, faipari és mezőgazdasági maradékból készül. Alapanyaga természetes, környezetbarát. Ezzel a fát, mint drágább tüzelőanyagot, legalább részben ki tudják váltani.

Apátfalva polgármestere, Szekeres Ferenc a delmagyar.hu-nak elmondta, hogy az összefogás a településen példaértékű, hiszen sok mindent gyártanak együtt és ez összetartásra ösztönzi az embereket. Az előbb felsorolt tevékenységeken kívül még számos eszközt, mindennapos használatra alkalmas tárgyat gyártanak, többek között szájmaszkokat is.

Farkas Cs. Tekla

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek