Aranynyelvet helyeztek halottjaik szájába az ókori egyiptomiak

Régészek El Bahnasában, Kairótól mintegy 217 kilométerre lévő telepen fedezték fel a 2500 évvel ezelőtt meghalt férfi és nő, mumifikált maradványait. A nyelvet formáló arany amuletteket, a múmiákkal együtt eltemetve, azoknak szájában találták meg. Összesen három aranynyelvet találtak, kettő nagyobb méretű, a harmadik azonban egy három éves gyerekhez tartozott. A leletek koruk alapján, Egyiptomnak a Római Birodalom megszállását követő időszakából valók.

Az ókori egyiptomiak alkalmanként aranynyelvet helyeztek a halott szájába, hogy azok képes legyen a beszélni az alvilág istenével, Ozirisszel, a túlvilágon. Az egyik sír, amely az i. e. 664-525 között uralkodó Saite-dinasztia idejéből származik, kivételes leletnek számít, hiszen még teljesen zárva volt.

A sírban a régészek, egy mészkőszarkofágban jó állapotban megmaradt férfi múmiát találtak, aranynyelvvel a szájában. A sír többek között tartalmazott még egy szkarabeusz amulettet, négy kanópusz edényt, amelyben az elhunyt szerveit tartották, valamint találtak még 400 mázas kerámiából készült temetkezési figurát is. A második sírt, amely egy nőhöz tartozott, még az ókorban felnyitották, azonban a maradványok nem voltak rossz állapotban. A sírban több cserépgyöngyöt, egy kőamulettet, és egy a sólyomfejű Hórusz isten figuráját találták meg.

A felfedezéseket egy spanyol vezetésű régészek csoportja tette, akik már közel 30 éve dolgoznak a területen. Februárban a régészek Alexandriában egy másik múmiát is találtak, amelynek nyelve aranyból készült. Az évek során a területen végzett ásatások alkalmával, a Ptolemaiosz Királyságból és a római kori Egyiptomból származó papiruszszöveg-gyűjteményeket is tártak fel.

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek