Aranyvasárnapi intelmek

Maradjunk otthon, de ha nagyon muszáj kimennünk, akkor is tartsunk be minden óvintézkedést!

Advent utolsó hétvégéjéhez érkeztünk, a legtöbben ilyenkor veszik meg a karácsonyi ajándékokat. Azonban most nem egy átlagos aranyvasárnap elé nézünk.

Hiszen a járvány továbbra is tombol, amit az elmúlt napok viszonylagos „nyugalma” után újabb negatív rekord jelzett (189 honfitársunk hunyt el pénteken), s félő, hogy messze még az „alagút” vége.

Mivel a magyar kormány nem jelentett be általános boltzárat advent utolsó hétvégéjére, ezért a főszabály továbbra is az – különösen az idősek és a krónikus betegek számára – hogy amit lehet, azt ne boltban, vagy személyesen vegyék meg, hanem

kérjenek házhozszállítást vagy bízzák meg családtagjukat, ismerősüket a vásárlással.

Viszont ha mindenképpen úgy döntenek, hogy személyesen, boltban, netalántán bevásárlóközpontban, plázában kell megvenni az ajándéknak valót, a következő, már-már unalomig ismételt előírásokat tartsák be, a saját és mások egészsége érdekében!

  1. Maszkot szinte mindenhol hordani kell: zárt térben és a legtöbb budapesti közterületen egyaránt, de országszerte a nagyobb városokban is a legforgalmasabb tereken kötelező a maszk viselése.

  2. Mindig takarja el az orrot a maszk: a helyes viselés egészség- és pénztárcavédő!

  3. Egy maszkot maximum három óráig hordjunk, mindig legyen nálunk másik; a nagyobb áruházakban a pénztárakban belépés előtt vehető maszk, ha esetleg nincs nálunk másik.

  4. Tartsunk legalább 2 méter (kb. 2,5 lépéstávolságot) a többi embertől! Ha nincs erre mód, akkor is minimum 150 centiméter legyen meg a másik embertől sorban álláskor is. Ha kell, kérjük meg polgártársainak, hogy álljanak odébb.

  5. Használjuk a kihelyezett kézfertőtlenítőket, de ne szégyelljük a sajátunkat sem használni!

  6. Lehetőleg kesztyűben fogjuk meg a legtöbb felületet, a vírus ugyanis akár napokig képes fertőzni a különféle felületeken!

  7. Lázasan, szaglás-ízlelés nélkül ne menjünk közösségbe!

Ugyan ezek a szabályok a koronavirus.gov.hu oldal mellett szinte mindenhol olvashatók, de a statisztika drámai számai is mutatják, hogy sosem árt ezeket mindig, mindenhol észben tartani.

De azt is, hogy ugyan aranyvasárnap is hétkor zárnak a boltok, de hétfőn is kinyitnak, így aki teheti, az inkább a karácsonyig hátralévő két és fél napban vásárolja meg az ajándék mellett az ünnepre valót!

Vigyázzunk egymásra!


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek