Arra képzi a Coca-Cola a dolgozóit, hogy „kevésbé legyenek fehérek”

A Coca-Cola beismerte, hogy egyes dolgozói részt vettek egy olyan online képzésen, amely arra próbálta érzékenyíteni a hallgatóságot, hogy „kevésbé legyenek fehérek” – írta meg a Becker Newsra hivatkozva a 888.hu.

Mint írják, a képzési tananyagot pénteken mutatta be először Dr. Karlyn Borjszenko szervezeti pszichológus, aki azon dolgozik a mindennapokban, hogy „véget vessen a kritikus fajelmélet faji szempontból megosztó ideológiájának”.

Sokáig kerülte a mainstream média és a baloldali csatornák az aktuális témát a 888.hu szerint. Ám végül Chris Pandolfo, a Blaze Public Relations munkatársa kapott egy nyilatkozatot magától a Coca-Colától, amelyben elismerik, hogy felszólították a dolgozókat a szemináriumon való részvételre. Megírták, hogy „befogadóbb” munkahely kialakítását szerették volna elősegíteni a tananyaggal, majd hangsúlyozták, hogy finomítani fognak a képzésen.

A lebukásukkal beismerték, hogy valóban célul tűzték ki az alkalmazottak agymosását.

A képzés megszervezője Robin DiAngelo szociológus volt, aki még könyvet is írt a fehérség elleni küzdelem hevületében White Fragility (Fehér Törékenység) címmel. A félnapos indoktrinációs, érzékenyítős tanfolyamért egyébiránt 40 ezer dollárt kell fizetni az előadók számára.

A szemináriumon szó esett arról, hogy milyen érzés fehérnek lenni, hogyan lehet kevésbé elnyomónak, arrogánsnak, műveletlennek lenni, valamint bemutatták, hogy milyen lehet kevésbé rasszistának is lenni. Célul tűzték ki, hogy felszámolják a „fehér szolidaritást”.

Számos nagyvállalatnál napvilágra kerültek már hasonló indoktrinációs képzések, de egyre több kutatás bizonyítja, hogy ezek nem váltják ki az emberekben a kívánt hatást.

Forrás: 888.hu

 

Világ tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

 

 


Hasonló cikkek