Aszály és a kánikula Németországban is. A gazdák katasztrófára figyelmeztetnek

Továbbra is tart és egyre nagyobb gondokat okoz az aszály és a hőség Németország nagy részén, a mezőgazdasági termelők országos szövetsége (DBV) egy szerdai előrejelzésében katasztrofális következményekre figyelmeztet.

A DBV jelentősen lefelé módosította a gabonatermésre adott prognózisát, a betakarítás első szakaszának végeztével frissített előrejelzés szerint 36 millió tonna lehet a termés, szemben az utóbbi öt év 47,9 millió tonnás átlagával és az előző prognózisban megadott 41 millióval.

Az eleve erősen visszafogott várakozásokhoz képest is gyenge adatok azt mutatják, hogy az ország több régióját hónapok óta sújtó aszály katasztrofális következményekhez vezet, a növénytermesztés mellett az állattenyésztésben is – emelte ki az érdekképviselet, megismételve követelését, amely szerint a szövetségi kormánynak egymilliárd euró (322 milliárd forint) gyorssegélyhez kell juttatnia a károsult gazdákat a csődök elkerüléséhez.

Az ügy nemzetközi jelentőségét mutatja, hogy Németország az utóbbi években rendre a második legnagyobb gabonatermesztő volt az Európai Unióban, a tejtermelésben pedig az első helyen állt.

A szövetségi kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy egyelőre a tartományok feladata a gazdák megsegítése, a szövetségi költségvetés forrásainak mozgósításáról pedig csak augusztus végén, a betakarítás után döntenek. Azonban a növénytermesztők és az állattenyésztők után az erődgazdálkodók is segítséget kérnek, szakmai szervezetük (BDF) szintén egymilliárd eurós támogatást sürget. Szerdai közleményük szerint a vízhiány 500 millió növendék fa pusztulásával fenyeget.

A 2018-as aszályban “kiszárad egy teljes erdőnemzedék” – írták.

A kánikula és a szárazság az élet számos további területén nehézségeket okoz, például a közlekedésben. Az utakon sokhelyütt felpúposodik, hullámosodik, nyomvályúsodik a felhevült burkolat, a folyami hajózást pedig több szakaszon le kellett állítani, a többi között az Elbán Drezdánál, ahol szinte teljesen kiszáradt a meder.

A fővárosban, Berlinben az utcák és terek szinte néptelenek, a légkondicionált bevásárlóközpontokban viszont tömegek hűsölnek. A berliniek nehéz éjszakán vannak túl, szerdára virradóra éjszakai melegrekordot mértek, a legalacsonyabb hőmérséklet 24,4 Celsius-fok volt. Az eddigi rekord száz évnél is idősebb; 1905. július 2-án regisztrálták, akkor 23,8 fok volt a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet.

A szövetségi meteorológiai szolgálat (DWD) előrejelzése szerint a következő napokban is száraz és meleg idő várható, csütörtökön helyenként 36 fokos, pénteken akár 37 fokos hőség is lehet, és a legmagasabb nappali hőmérséklet még vasárnap is elérheti a 34 fokot Németországban.


Hasonló cikkek