Átadták a Görögkatolikus Metropólia székházát Debrecenben

Átadták és megáldották a Görögkatolikus Metropólia és a Hajdúdorogi Főegyházmegye székházát szombaton Debrecenben.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek homíliája után Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter arról beszélt, hogy építeni csak biztos alapokra érdemes. A magyar nemzet több mint ezer éve döntött arról, hogy az igazi alap Krisztus és az ő evangéliuma – tette hozzá.

“Amikor meggyengül az alap, megáll a fejlődés”

– mondta Seszták Miklós, megjegyezve: amikor néhány éve azt tapasztalták, hogy az ország, a nemzet újjáépítésre szorul, akkor az alapokat kezdték újraépíteni. A fejlődés ugyanis csak akkor lehet hosszú távú, valóságos eredményt hozó, ha biztos alapokra épül – hangoztatta.

A miniszter beszéde végén azt kívánta, hogy a görögkatolikusok debreceni építkezése figyelmeztessen “kormányt, egyházat, nemzetet”, a haladás útja nem más, mint a biztos alapok megtalálása, ami pedig nem lehet más, mint megtalálni magát Krisztust.

Debrecen, 2017. április 29.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita köszönetet mondott a magyar kormánynak, amely összesen 2,3 milliárd forinttal támogatta a metropólia Debrecenbe települését, és a városnak, amiért épületeket biztosított az elhelyezésükhöz.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere köszöntőjében az ország egyik legjelentősebb vallási és spirituális központjának nevezte a várost, ahol három felekezet püspöksége székel: a Tiszántúli Református Egyházkerület, a Debrecen-nyíregyházi Római Katolikus Püspökség és a Görögkatolikus Érsekség.

E három egyházon kívül van templomuk a városban az ortodoxoknak, az evangélikusoknak, a baptistáknak, és Debrecenben él az ország egyik legnagyobb zsidó közössége, valamennyiüket a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés, párbeszéd jellemez – tette hozzá.

Kósa Lajos, a város volt polgármestere, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője azt mondta: azzal, hogy a különböző felekezetek a legteljesebb egyetértésben működnek együtt Debrecenben, “példát adnak maguknak, Magyarországnak, de talán a világnak is”.

A politikus utalt a kereszténység speciális helyzetére, amely a világban “a legnagyobb erejű, számú, mégis a leginkább támadott, fenyegetett közösség”. Jézus követése azt jelenti, hogy védjük meg a keresztény közösséget – fűzte hozzá.

Kósa Lajos bejelentette: a birtokában van az az oklevél, amellyel II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1704-ben engedélyezte egy görögkatolikus család letelepedését Debrecenben. A jelenleg letétbe lévő oklevelet felajánlotta Kocsis Fülöp érsek-metropolitának azzal, hogy a dokumentumot a metropólia debreceni székházában őrizzék tovább.

Debrecen, 2017. április 29.

Az ünnepségen felolvasták Leonardi Sandri bíboros, a keleti egyházak kongregációja prefektusának köszöntő levelét, amelyben emlékeztetett: a Magyarországi Sajátjogú Metropolita Egyházat (Görögkatolikus Metropólia) 2015-ben alapította Ferenc pápa, központjául Debrecent, főszékesegyházának pedig az Attila téri templomot jelölte meg.

A Görögkatolikus Metropólia debreceni székházának megáldásán ott volt mások mellett Szvjatoszlav Sevcsuk ukrán görögkatolikus nagyérsek, Djura Dzudzar görögkatolikus püspök (Szerbia és Montenegró), Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, valamint Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára és Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Vélemény, hozzászólás?