Átadták a Hungarikum Hotelt Lakiteleken

Új hotel nyílt a Hungarikum Ligetben. A kiemelt kormányzati beruházás keretében, nettó 7,895 milliárd forintból épült 79 szobás, 158 férőhelyes négycsillagos Hungarikum Hotel átadását péntek este tartották.

A hotel saját étteremmel rendelkezik és három konferenciaterem (Bíró Zoltán, Bakos István és Kassai Lajos) található még benne. Szobái egy-egy hungarikumról kapták nevüket, ezzel is erősítve a nemzeti összetartozást. A hotel névhasználatát a Hungarikum Bizottság engedélyezte. A szállodát Makovecz Imre tanítványa, Tamás Gábor tervezte, kivitelezője a ZÁÉV-Ferroép konzorcium volt. A kivitelezés munkálatai 2020 tavaszán kezdődtek.

A beruházással 80 új munkahelyet teremtettek, és három megyéből, Bács-Kiskunból, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanádból is foglalkoztatnak munkavállalókat.

A liget egyébként 26 hektáron fekszik és több mint 40 felépítmény található rajta.

Az átadó ünnepségen köszöntőt mondott Lezsák Sándor, a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány kuratóriumi elnöke. Beszédében hangsúlyozta, hogy minden közösségi munkához kell egy csapat, amelyiknek van célja, feladata, együvé tart, így vagy esélye a sikerre. Visszaemlékezett egy Orbán Viktorral 1998 őszén folytatott beszélgetésre a Népfőiskola jövőjéről. Akkor egy lapra vázolta fel terveit, melyre a későbbi kormányfő így reagált: – Ez olyan szép, hogy meg kell csinálnunk. A kiemelt kormányzati támogatást 2013-ban kapták meg, azóta bővült a Hungarikum Liget, és a csapata is, jelenleg 275 ember dolgozik a komplexumban.

Lezsák Sándor elmondta, hogy a Hungarikum Liget olyan, amilyennek Magyarországot is szeretnék látni: mélyen a történelmi múltban gyökerező és önellátó.

Méltatta csapatot és családját, különösen a beruházás koordinálásban oroszlánrészt vállaló feleségét. Hangsúlyozta: a népfőiskolai hálózaton belül működő Hungarikum Liget a a Kárpát-medence egészséges jövőjét biztosítja.

Lezsák Sándorné Sütő Gabriella köszöntőjében ismertette a beruházás részleteit és köszönetet mondott az előkészítésben és kivitelezésben résztvevőknek.

Kiemelte, hogy ezeknek a szakembereknek a szívük-lelkük benne van az épületben, melyet olyan elhivatottsággal építettek, mintha a sajátjuk lenne.

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, a műszaki csoport tagja köszöntőjében kiemelte: ami Lakiteleken az elmúlt években történt, bizonyítja, hogy ott van szív, és nemzet iránti elkötelezettség, s a gyönyörűen megálmodott álom meg tud valósulni.

A beszédeket követően Kiss-Rigó László, Szeged-Csanádi egyházmegye püspöke, Bagi Ferenc, Lakitelek plébánosa és Kókai Géza, Lakitelek lelkipásztora áldotta meg és szentelte fel az új épületet.

Révhegyi Andrea

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Hasonló cikkek