Átadták a megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat

A Nemzeti Vár- és Kastélyprogram keretében megújult nagyvázsonyi Kinizsi-várat csütörtökön hivatalosan átadták, a nagyközönség péntektől látogathatja.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a zárt körű megnyitón jelképesen átadta a vár kulcsait Fábry Szabolcs polgármesternek, ezt követte az ünnepélyes szalagátvágás. Az eseményen részt vett Puskás Antal atya, a Pálos Rend tartományfőnöke, valamint Oláh Zsanett, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) ügyvezető igazgatója.

 

A megújult nagyvázsonyi Kinizsi-vár udvara (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

Március 17-től, hétfő kivételével naponta 10-17 óràig várja a látogatókat az 1,6 milliárd forintból felújított építmény élethű makettekkel, interaktív kiállítóterekkel és multimédiás eszközökkel.

 

Egy kis történelem

 

Nagyvázsony első írásos említése a tatárjárás idejéből való. A 14. században a település a Vezseny család tulajdonába került, feltehetőleg a várat és a lakótornyot ők építtették, majd a família utolsó sarjának halálakor a birtok a koronára és a királyra szállt vissza. Mátyás király adományozta a területet 1472-ben Kinizsi Pálnak, aki a várat erődítménnyé bővítette, a település pedig virágzásnak indult.

 

Kinizsi vára kívülről (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

Nagyvázsonyt 1488-ra már a vármegye jelentős falvai közé sorolták. Pálos kolostora a 15. században épült, a szerzeteseket Kinizsi hívta ide. 1552-ben Veszprém elfoglaltával a katonák felrobbantották a kolostort, hogy megakadályozzák a törökök beköltözését.  Később mégis megtámadták Nagyvázsonyt a törökök. A várat – ami hol török, hol magyar kézen volt –   1598-ban sikerült véglegesen visszafoglalni.

 

Kinizsi mellszobra a várban (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 

A 17. században a település megpróbálta helyrehozni a törökök által okozott károkat. 1649-ben a várat a király Zichy Istvánnak adományozta. 1651-ben már városként említették Nagyvázsonyt. A törökök még egyszer megtámadták a várat, és 1663-ban fel is gyújtották. A Rákóczi-szabadságharc után a vár elvesztette jelentőségét. Első komolyabb régészeti feltárására 1955-ben került sor, azt követően részleges helyreállítása is megtörtént.

 

A teljes megújulás

 

Az elmúlt hónapokban nagyszabású felújításon esett át a 14. században épült erőd. A Nemzeti Várprogram keretében teljesen megújult az ötszintes torony, a palotaszárny és a tetőszerkezet. A várat a 2023. március 16-i, csütörtöki ünnepélyes megnyitó után péntektől a nagyközönség is látogathatja.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: A megújult Kinizsi-vár az avatás napján, 2023. március 16-án (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek