Atlétikai vb – Bahreini arany és szenzációs idő női 400 méteren

A bahreini Szalva Eid Naszer minden idők harmadik legjobb idejével nyerte a női 400 méteres síkfutást csütörtökön a dohai atlétikai világbajnokságon.

A világbajnoki ezüstérmes a döntőben a célegyenesre fordulva már jelentős előnyre tett szert az olimpiai bajnok Shaunae Miller-Uibóval szemben, aki hiába próbált hajrázni. Naszer 48.14 másodperccel ért célba, ennél csak ketten futották gyorsabban a stadionkört a nőknél, s ő lett a szám első ázsiai győztese. Miller-Uibo 48.37-tel végzett a második helyen, ez az ötödik eredmény az örökranglistán.
Tízpróbában a rúdugrás jelentette a címvédő és világcsúcstartó Kevin Mayer versenyének végét. A francia atléta ekkor az élen állt, de nem boldogult a 4,61 méterrel, harmadik kísérletére pedig lelassított, és sírva ráborult a szőnyegre. Mint elmondta, már szerdán bajlódott az Achillesével, majd a hajlító izma is megsérült. Pedig csütörtökön éppen átvette a vezetést diszkoszvetésben az olimpiai harmadik, vb-második Damian Warnertől. Az első nap után éllovas kanadai ugyanis csak 42,19 métert dobott, így ő is kiszállt az aranyért zajló versenyből. Gerelyhajításban a német Niklas Kaul csúcsot javított, tízpróba során még senki sem dobott 79,05 métert. Az 1500 métert ugyan a fedettpályás vb-bronzérmes észt Maicel Uibo várhatta az élről, de Kaul nagyszerű futással megszerezte az aranyérmet úgy, hogy az első nap után csak 11. volt.
Hétpróbában az első nap után Katarina Johnson-Thompson vezetett, aki csütörtökön távolugrásban tovább növelte előnyét legnagyobb vetélytársával, Nafissatou Thiammal szemben. Az olimpiai és világbajnoki címvédő belga versenyző gerelyhajításban ugyan jobbnak bizonyult, de így is csaknem 140 pont volt a hátránya az ötpróbában vb-első brittel szemben. A záró 800 méteren Thiamnak nem volt esélye megelőznie Johnson-Thompsont, aki jobb futónak számít. A 26 éves atléta – az első hétpróbázó, aki ifjúsági és felnőtt vb-t is nyert – mindössze 19 ponttal maradt el a 7000 pontos határtól, amelyet csak négyen tudtak eddig átlépni.
Krizsán Xénia, aki júniusban 6619 ponttal országos csúcsot ért el, hétfőn sérülés miatt lemondta a részvételt – ez az eredmény a vb-n bronzérmet ért volna.

Eredmények:
tízpróba, világbajnok:
———————-
Niklas Kaul (Németország) 8691
2. Maicel Uibo (Észtország) 8604
3. Damien Warner (Kanada) 8529
női 400 m, világbajnok:
———————–
Szalva Eid Naszer (Bahrein) 48.14 mp
2. Shaunae Miller-Uibo (Bahama) 48.37
3. Shericka Jackson (Jamaica) 49.47
hétpróba, világbajnok:
———————-
Katarina Johnson-Thompson (Nagy-Britannia) 6981 pont
2. Nafissatou Thiam (Belgium) 6677
3. Verena Preiner (Ausztria) 6560

Korábban:
női súlylökés, világbajnok:
—————————
Li-csiao Gong (Kína) 19,55 m
2. Danniel Thomas-Dodd (Jamaica) 19,47
3. Chirstina Schwanitz (Németország) 19,17
…5. Márton Anita 18,86


Hasonló cikkek