Atom akció – a rendőrség Mohiban avatkozott be

A rendőrség egy különösen súlyos csalási bűncselekményt vizsgál, az atomerőmű 3. és 4. blokkjának befejezésével kapcsolatban.

A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) a mohi atomerőműben intézkedett. Az „Elektro” elnevezésű speciális csapata, mintegy 100 rendőrrel és más emberrel együtt lépett közbe, az „Atom” fedőnevű rendőri akcióban.

Miroslav Šarišský, a Slovenske elektrarne (SE) szóvivője megerősítette a rendőrségi beavatkozást Mohiban, de nem részletezte az okokat és az akció menetét. “Mint minden korábbi esetben, a vállalat teljes körű segítséget nyújt a rendőri hatóságoknak.” – mondta Sarisky.

A NAKA 2019 novemberében már egyszer beavatkozott a Mohi atomerőműbe. A „Manager” kódnevű rendőrségi akció keretében két személyt – egy részvénytársaság vezetőjét, valamint az egyik építési munkákat végző cég egyik ügyvezetőjét tartóztatták le. “Az akció a szolgáltatásnyújtással kapcsolatos, ahol a számlázott munka mennyisége körülbelül 1000% -kal több volt a valósághoz képest.” – mondta a rendőrség 2019 novemberében.

Akkor az indokolatlanul megnövelt számlát a beszállítónak meg is fizették. Az Electro nevű csapat egy kereskedelmi társaságot keresett a Lévai járásban és az atomerőműben.

Forrás: ma7.sk

Fotó: FB Polícia SR


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek