Az afganisztáni kivonulás és ami utána jön

Trump elhatározta, Biden megtette. Sokak voltak kíváncsiak arra, hogy változik-e az amerikai álláspont Afganisztán kapcsán Biden érkezésével, ám azt kell látnunk, hogy az új elnök maradt a a Trump által megkezdett úton az amerikai katonák kivonását illetően. Azonban az mindenki számára világos, hogy Washington dolgavégezetlenül köszön el a közel-keleti országtól, s a helyzet a 2001-es bevonuláshoz képest nem változott jelentősen. Sem békéről, sem legitim, demokratikus és stabil lábakon álló politikai és gazdasági életről nem beszélhetünk. De vajon miért tört bele a bicskája ebbe a szerencsétlen sorsú országba a szovjeteket követően az Egyesült Államoknak is? Továbbá ki fogja kitölteni az amerikai katonák által hátrahagyott űrt, hiszen Afganisztán destabilizálódása regionálisan elsősorban Kína és Oroszország számára jelent komoly fenyegetést?

Ha egy pillanatra rátekintünk a térképre, azonnal szembetűnővé válik Afganisztán különösen jelentős földrajzi elhelyezkedése. A Közel-Kelet keleti kapujaként hivatott összekötni Ázsia nyugatibb és keletibb régióit. Ezen pozíciója miatt a múltban rengeteget profitált; a kontinens egyik legjelentősebb kereskedelmi tranzitországa volt. Nem úgy az elmúlt évszázadban, amikor is az árucikkek helyett inkább más, veszélyes „termékek” áramlása kezdődött meg az ország hegyi búvóhelyekben gazdag területein keresztül. A nemzetközi terrorizmus, a drogkereskedelem, a törvénytelen fegyver, és műkincs-kereskedelem csak néhány olyan faktor, amik komoly veszélyt jelenthetnek a környező országokra, kormányokra, népekre. Mára az afgánok országa inkább vált a fegyveres csoportok tranzitországává, minthogy bárminemű kereskedelmi útvonal tudna rajta működni.

A 40. legnépesebb és a 40. legnagyobb területű ország a világon, melynek 36 milliós lakossága rendkívül változatos etnikumú. A legnagyobb arányban az afgánok, vagy más néven pastuk vannak, de még ők sem érik el az 50%-ot. Rajtuk kívül jelentős számú tádzsik (27%), üzbég (9%) és a hazár (9%) él Afganisztánban. A népesség majdnem 100%-ka iszlám vallású, ebből hozzávetőlegesen 20% síita, 80% szunnita muzulmán. Annak ellenére, hogy a várható átlagos élettartam rendkívül alacsony (51 év), az egészségügyi ellátás és az életszínvonal pedig meglehetősen rossz, az ország lakossága folyamatosan növekszik, tíz év alatt csaknem 10 millióval nőtt a népesség.

A gazdasága nem számottevő, a legkevésbé fejlett országok közé sorolják. Elsősorban mezőgazdasággal foglalkozik a lakosság, de ebből is kiemelendő a mák és marihuána termesztés, mely egyes becslések szerint az ország GDP-jének nagyjából az 50%-át teszi ki. A kábítószer előállítás és kereskedelem az ország legfontosabb és legjelentősebb jövedelemforrása. Az intenzív drogbusiness érdekeltségek még inkább ellehetetlenítik az afganisztáni béke törekvéseket. Fő export partnere India, Pakisztán, az USA és a szomszédos közép-ázsiai államok, míg a legnagyobb importáló országok Pakisztán, Oroszország és az Egyesült Államok. Azon kevés ország egyike, akinél sem a kivitel, sem a behozatal területén nincs az élbolyban Kína. Jelentős – egyelőre kiaknázatlan – földgáz, gyémánt, réz és szén tartalékokkal rendelkezik.

Szomszédjait és regionális elhelyezkedését elnézve érthetőbbé válik mozgalmas és tragikus sorsa; Kína, Pakisztán, Irán és a közép-ázsiai Isztán államok gyűrűjében találjuk. Ami közös a vele határos országokban, hogy mind egyre szorosabb gazdasági, infrastrukturális, kereskedelmi, kulturális és politikai kapcsolatba kerül Kínával elsősorban az „Egy Övezet – Egy Út” Újselyemút kezdeményezés révén. Irán, a közelmúltban szoros partnerséget kötött a sárkánnyal, mely szövetség még katonai aspektusokat is magába foglal. Pakisztán kereskedelmi útvonalat biztosít Pekingnek, melyen elsősorban az iráni és venezuelai szankcionált olajat tudja hazaszállítani. A közép-ázsiai posztszovjet országok komoly gazdasági függésben vannak Kínától, bár politikailag egyelőre még elsősorban a megszokott amerikai-orosz nagyhatalmi pártól függnek.

Az utóbbi hónapok egyik legjelentősebb nemzetközi problematikáját, az amerikai és szövetséges erők kivonása jelentette Afganisztánból, ami a régión túl jelentősen befolyásolhatja Európa, Afrika, Ázsia, de még az Egyesült Államok biztonsági helyzetét is. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a közelmúltban azonban arról is beszélt, hogy a szövetség továbbra is biztosítja a szükséges támogatást az ország hivatalos biztonsági erőinek, s mindezt leginkább az Afganisztánon kívül történő kiképzésekkel tenné. Erre utalhat az is, hogy a NATO múlt őszi tevékenységének egyik hangsúlyos elem volt az iraki katonai kiképző és oktató központok fejlesztése és amerikai katonák odavezénylése ilyen célú missziókba. Azonban ennek a tervnek számos gyengesége van, s talán a legnagyobb veszélye az, hogyha az amerikaiak által professzionálisan kiképzett afgánok idővel átállnak a felerősödő tálib csapatok oldalára. Sajnos látjuk a szomszédos Pakisztánban is, hogy a hivatásos rendvédelmi erők egy része szimpatizál az afganisztáni fegyveres csoportok törekvéseivel. Természetesen a fegyver a másik irányba is elsülhet abban az esetben, ha a tálibok közé beépülő, a folyamatokat nyomon követő ügynököket tudnak kiképezni az amerikai katonai bázisokon. Az azonban világos, hogy kétélű fegyverről van szó.

Az amerikai haderő kivonulását követően Washington nem mossa teljesen kezeit az afgánok sorsát illetően, rendszeres humanitárius segélyben részesítik továbbra is az országot, ahogyan azt 2002 óta folyamatosan teszik. A Külügyminisztérium a napokban jelentett be egy újabb, nagyobb összegű támogatást; a 266 millió dollárt elsősorban menedékhelyek létesítésére, munkalehetőségekre, alapvető egészségügyi ellátásra, sürgősségi ellátásra, vízbiztonságra, higiéniai szolgáltatások nyújtására szánja az amerikai kormány. Mindazonáltal, meglehetősen sok kérdést vet fel az elosztás gyakorlati kivitelezése. Ki fogja felügyelni például, hogy valóban az érintettekhez jussanak el ezek az összegek? A helyzet egy kicsit hasonló az amerikai kormány palesztin segélyekkel kapcsolatos politikájához, ott sem kontrollálható, hogy például a Hamász hozzá tud e jutni ezekhez az összegekhez, s ha igen milyen célok elérésére használja fel? Vajon a tálibok elképzelései a segélyek elköltéséről azonosak az amerikai kormányéval? Ezzel a 266 millió dollárral egyébként már összesen 3,9 milliárd dollárra rúg az afgánok amerikai, humanitárius segélyeinek teljes összege.

Abban a világ szinte minden szakértője egyetért, hogy a casus belliként szolgáló 9/11 okozta veszélyállapot nem szűnt meg az amerikaiak katonai bevonulásával, s a mostani kivonulást nem lehet az iszlamista terroristák és az USA közti háború egyfajta lezárásának tekinteni.

Orwell szavai itt fordítva lettek igazak; a béke: háború.

Erre igazolnak rá többek között az elmúlt napok vészterhes eseményei is; június 9-én az aknamentesítéssel foglalkozó HALO Trust brit-amerikai civil szervezet tíz alkalmazottját ölték meg hidegvérrel Baghlan tartományban. Az afgán kormány a tálibokat vádolta, de a szervezet vezetője ezt megcáfolta, sőt kiemelte, hogy a tálib harcosok védték meg őket a nagyobb vérontástól. Mindeközben az országban egyre aktívabb ISIS magára vállalta a támadást. A szemtanúk szerint a helyi síita muzulmánok voltak a támadás célpontjai.

Az erőszak Afganisztán szerte, érezhetően megnőtt azóta, amióta az Egyesült Államok áprilisban nyilvánosságra hozta kivonulási ütemtervét. Jelenleg a tálibok az ország 34 tartományából 26-ban harcolnak az afgán kormánycsapatokkal a területek ellenőrzéséért. Biden elnök egy május végi beszédében arról nyilatkozott, hogy az al-Kaida és az ISIS támadásának legnagyobb veszélye és valószínűsége nem Afganisztánban van, hanem a világ öt másik régiójában, amelyekben mind az al-Kaida, mind az ISIS jóvalta nagyobb jelenléttel rendelkezik. Az elnöki kijelentésnek ellentmond számos forrás, melyek szerint az ISIS és az al-Kaida is egyre erősebben befészkeli magát Afganisztán hegyvidékes területeire.

Az ENSZ június elején kiadott terrorizmus ellenes szakértői jelentése az afganisztáni helyzetről például úgy számol be, hogy a helyzet olyan mértékben feszült a közel-keleti országban, hogy akár a közeljövőben megbukhat a hivatalos afgán kormány. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerint az al-Kaida továbbra is Afganisztán 34 tartományából 15-ben működik, illetve a Jabat al Nusra terrorszervezet is meglehetősen aktívan jelen tevékenykedik. Az ENSZ friss elemzése rámutat az ISIS állandó jelenléte miatti fenyegetettségre is Afganisztánban. Az ISIS afgán ága továbbra is nagy horderejű támadásokat hajt végre főként Kabul környékén, az ENSZ pedig a terrorszervezet ezen ágának parancsnokát, Shahab al-Muhajirt ambiciózus új vezetőként írja le, aki összekoordináltan működik az ISIS központi irodájával, amely az egykori kalifátus működését felügyeli Közép- és Dél-Ázsiában, beleértve Afganisztánt, Indiát, Pakisztánt, vagy a közép-ázsiai köztársaságokat.

Az USA döntése a kivonulásról a vetélytárs és a témában már szó szerint jártas oroszoknak is számos aggodalomra ad okot. Oroszország ugyan a Szovjetunió felbomlása óta nem rendelkezik Afganisztánnal közös határszakasszal, ám három korábbi szovjet köztársaság igen: Tádzsikisztán, Üzbegisztán és Türkmenisztán. S bár ezek az országok 1991-ben megkapták függetlenségüket, mégis alapvetően az orosz érdekszférába tartoznak, ráadásul Tádzsikisztán – akivel a három közül a leghosszabb a közös határvonala Afganisztánnak – az oroszok égisze alatt működő katonai uniónak, a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének tagja. Üzbegisztán és Tádzsikisztán tagja továbbá a Szovjetunió gyenge utódszervezetének, a Független Államok Közösségének is.

Az Afganisztánból kiinduló iszlám radikalizáció komoly gondot okoz Moszkvának, hiszen Oroszország területén – különösen a déli határok menti föderációkban – számos muzulmán él (közel 10 millió a teljes lakosságból), akik egy része szintén radikalizálható a központi hatalom ellen, ahogyan ezt már láttuk többször is az elmúlt évtizedekben – például Csecsenföld esetében. Mivel a három posztszovjet köztársaság népcsoportjai élnek szép számmal a határ afgán oldalán is – tádzsikok, üzbégek, türkmének – az afgán folyamatok átterjedése még könnyebben megtörténhet észak irányába (közös nyelvek, vallás, kultúra segítségével).

Az oroszok számára fontos Afganisztán ellenőrzés alatt tartása, nekik korábban a szovjet hadművelet során ez nem sikerült, s ugyan az amerikaiaknak sem, mégis valamiféle kontroll alatt tartották a folyamatokat az elmúlt 20 évben, s ezzel óriási terhet vettek le az oroszok válláról. Az bizonyos, hogy a gyengülő amerikai jelenlét miatt fokoznia kell Oroszországnak a déli – elsősorban muzulmán – föderációiban a hírszerzési, elhárítási működést, illetve az afgán határig fekvő országokban is, ami mindenképpen erőátcsoportosítást fog igényelni a részéről. Ennél nagyobb szerepvállalásra ma Moszkvától nem számíthatunk, hiszen így is meglehetősen aktív katonai jelenléttel rendelkezik már Szíriában.

Kína helyzete annyiban hasonló Oroszországhoz, hogy a rövidke kínai-afgán határ mentén található Kína egyik leglabilisabb pontja, a Hszincsiang Ujgur Autonóm Terület, mely otthont ad hozzávetőlegesen tíz millió muzulmán vallású ujgurnak, akik meglehetősen elégedetlenek Peking erőszakos asszimilálási törekvéseivel. Léteznek olyan Közel-Keleten kiképzést kapott ujgur fegyveres csoportok, melyek kitűzött célja a régió függetlenítése Kínától, s ezek beáramlása a közép-ázsiai köztársaságokból, Afganisztánból és Pakisztánból komoly határvédelmi feladatokat ad a kínaiaknak a hegyvidékes, vadregényes térségben. Minél inkább destabilizálódik Afganisztán, s minél jobban előtérbe kerülnek a dzsihadisták, annál nagyobb a kockázat a saját belső muzulmánjaik radikalizálódására is.

Az azonban, hogy az amerikaiak szándéka az lett volna a kivonulással, hogy nehéz helyzetbe hozzák Oroszországot és Kínát, legfeljebb csak öröm az ürömben. (Hosszútávon még az is elképzelhető, hogy az oroszok és a kínaiak profitálni tudnak ebből.) Washington mindenképp kudarccal vonul ki, nem sikerült túl sokat elérnie a kitűzött célokból, viszont óriási emberi és pénzügyi áldozattal járt a csaknem 20 éves háború. Az al-Kaida több országot átívelő hálózata továbbra is működik, az Iszlám Állam is befészkelte magát az országba, béke egy napig sem volt, stabil kormányról pedig szó sincs. Az amerikaiak kénytelenek magukkal kimenekíteni a nekik dolgozó afgánok ezreit is, mivel nem túl szép jövő jósolható nekik a tálibok hatalomra kerülésével.

Az USA hátra lépése lépéskényszert követel meg a kínaiaktól és oroszoktól is saját nemzetbiztonságuk fenntartása érdekében. Azt megítélni azonban, hogy ez veszteséget, vagy nyereséget fog eredményezni számukra hosszabb távon még korai. Ha jól szövik a szálakat, s akár itt is bevetik az egyre látványosabb kínai-orosz együttműködést, jól is kijöhetnek a helyzetből. Ráadásul nem elhanyagolandó szempont Afganisztán egyik lenagyobb szomszédjának, Iránnak az egyre szorosabb kínai és orosz szövetsége, pániszlamizációs elhivatottsága, illetve növekvő befolyása a térségre különböző szervezetek, fegyveres csoportok támogatásával és proxy háborúk vívásával.

Mindenképp figyelembe kell venni Afganisztán kapcsán a környező országok szövetségi rendszereinek alakulását, s ebből a legjelentősebb a Sanghaji Együttműködési Szervezet utóbbi években történt térnyerése. Ebben az orosz-kínai együttes biztonságpolitikai/katonai projektben jelenleg – Türkmenisztán kivételével – mindenki érintett Afganisztán körül, sőt, maga Kabul is megfigyelői státusszal rendelkezik benne. Kína, Oroszország, Pakisztán, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és India tagok, Irán megfigyelő, de úton a tagság felé. Azzal, hogy az amerikaiak a kivonulás mellett döntöttek várhatóan megnövekszik a SESZ szerepe és jelentősége a térségben, ami igazi kiugrás is lehet a szervezet számára.

Még egy halvány, de annál markánsabb forgatókönyv lehetőségéről érdemes szót ejteni, mégpedig Afganisztán felosztási kísérlete, hiszen érezhető ellentétek és megosztottság uralja az ország sokszínű lakosságát. Jelenleg az északi és észak-keleti területeken kezdődtek lázadások a központi kormánnyal szemben, és egyre erősebbek a szeparatista hangok is. Mindez az amerikai felügyelet gyengülésével és őszi megszűnésével átterjedhet a szintén feszültségekkel teli, déli régiókra. A Hindukus hegységtől délebbre található területek esetlegesen pakisztáni érdekövezetbe kerülhetnek, hiszen itt a lakosság leginkább afgán (vagy más néven pastu), s elsősorban a tálibokat támogatja. Az észak-nyugatibb területek, Herát várossal a középpontban, inkább iráni nyelvű lakossággal rendelkeznek, akikre Irán tarthat igényt. Az északi régió nagyszámú tádzsik, üzbég és türkmén lakossága miatt pedig a három közép-ázsiai állam felé orientálódhat.

A Biden adminisztráció úgy tervezi, hogy ugyan Afganisztánból szeptember 11-re kivonulnak teljesen, ám a térségben maradnak katonai bázisaik, melyekkel szükség esetén beavatkozhatnak az afganisztáni eseményekbe (elsősorban légitámadásokkal). Azonban meglehetősen nehéz dolguk van, hiszen a választási lehetőség szűkül; Irakban erősödik az iráni befolyás, Pakisztánnal romlik a viszony, ráadásul erős a szimpátia az afgán törekvések irányába, az Öböl Menti arab államok bizalmatlanok, a közép-ázsiai köztársaságok területeit pedig sem az oroszok, sem a kínaiak nem fogják egykönnyen átengedni a mai viszonyok közepette Washingtonnak.

Afganisztánra továbbra sem a békés jövő vár, a terrortámadások és a fegyveres összecsapások száma sűrűsödik, az országból menekülők száma folyamatosan növekszik, illetve a régió biztonsági helyzete is bizonytalanabbá válik az amerikaiak kivonulásával – legalábbis rövidtávon mindenképpen. Az oroszok és kínaiak több erőt kell átcsoportosítsanak ebbe a térségbe, hogy védjék saját stabilitásukat, illetve hosszútávon esetlegesen növeljék regionális befolyásukat. Az amerikaiaknak jelenleg egyértelműen nagyobb feladatot jelent a Csendes-óceáni térségben uralkodó kínai felemelkedés visszaszorítása, ehhez nagyobb erőforrásokra és figyelemre van szükségük, így nagy a valószínűsége, hogy az afgán kivonulással párhuzamosan az indo-csendes-óceáni térségben nőni fog az Egyesült Államok aktivitása. A Közel-Kelet megvár, Kína nem, egyértelműen utóbbira kell ma a nyugati politikának koncentrálnia.

forrás

 

 

 


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek