Az amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmezteti Észak-Koreát

John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában. 

Bolton azt fejtegette, hogy a nemrégiben Hanoiban tartott amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó után Washington most azt figyeli, vajon Phenjan elkötelezte-e magát atomfegyverprogramja és az ezzel kapcsolatos tevékenységek feladása iránt.
Amennyiben Észak-Korea nem hajlandó erre, az ellene hozott gazdasági szankciók érvényben maradnak, sőt, “e büntetőintézkedéseket kibővítjük” – fogalmazott az amerikai diplomata. Hozzátette, hogy ezt illetően Donald Trump elnök rendkívül egyértelműen fogalmazott Hanoiban.
Az interjú azt követően hangzott el, hogy kedden délután a Yonhap dél-koreai hírügynökség dél-koreai hírszerzési forrásokra hivatkozva azt állította, hogy helyreállítási munkálatok folynak a tongcsang-ri rakétakilövő állomáson, amelynek pedig éppen a felszámolását ígérte meg Kim Dzsong Un észak-koreai vezető. Az észak-koreai kutatásokkal foglalkozó washingtoni Stimson Központ 38 North című hírportálja pedig – szintén kedden délután- arról adott hírt, hogy műholdas felvételek bizonyítják a szóban forgó rakétakilövő-hely korábbi helyreállítását. Erre – a 38 North szerint – még február 16. és március 2. között kerülhetett sor.
Kedden egyébként az amerikai szenátusban kétpárti törvényjavaslatot nyújtottak be, amely szankciókat javasol bármely bank ellen, amely az észak-koreai kormányzattal áll üzleti kapcsolatban.

A törvényjavaslatot Otto Warmbierről nevezték el, arról az amerikai diákról, akit Észak-Koreában bebörtönöztek, mert a szállodában ellopott egy észak-koreai zászlót, majd munkatáborba küldték, és két évvel ezelőtt kómában szállították vissza az Egyesült Államokba, ahol egy hét múltán meghalt.

 


Hasonló cikkek