Az amerikai püspöki konferencia számára csalódást okozott a Vatikán kérése

Az amerikai püspöki konferencia vezetője csalódottságát fejezte ki a Vatikán azon kérése miatt, hogy a püspökök ne szavazzanak a szexuális visszaélések ellen foganatosítandó intézkedésekről

– írta hétfői számában a The Washington Post.

Daniel DiNardo, az amerikai püspöki konferencia elnöke a lap tudósítása szerint hétfőn közölte a püspökökkel: Ferenc pápa azt kérte, ne szavazzanak azokról az intézkedésekről, amelyek a szexuális visszaélések miatti válságot kezelnék és megelőznék a további hasonló visszaéléseket. DiNardo kijelentette: csalódást okozott számára a pápa kérése.

Az Egyesült Államok 196 katolikus püspökségének és érsekségének vezetői a marylandi Baltimore városában kezdték meg tanácskozásukat, amely az első azóta, hogy a korábbi szexuális visszaélések nyáron kirobbant botrányai megrázták az amerikai egyházat.

DiNardo bíboros közölte: Ferenc pápa mindaddig nem akarja, hogy az amerikai püspökök foglalkozzanak az egyházi vezetők felelősségének problémájával, amíg a Vatikánban meg nem vitatják ezt a kérdést a világ katolikus vezetőivel. Erre a tanácskozásra a tervek szerint februárban kerül sor.

DiNardo bejelentette, hogy az amerikai püspökök a pápa kérése ellenére szavazni fognak a zaklatások és visszaélések megbüntetését, illetve ezek megelőzését szolgáló intézkedésekről.

A várhatóan szerdán sorra kerülő szavazáson a püspöki kar dönt a többi között egy új magatartási kódexről, amelyhez minden püspöknek tartania kell magát, valamint egy vizsgálóbizottság felállításáról, amely a püspökségekben előfordult zaklatásokat és visszaéléseket vizsgálja ki majd.