Az Apple betiltását követelik az ukránok

A hivatalos elnöki portálon megjelent petíció szerint Ukrajnában be kell tiltani az Apple termékeinek forgalmazását és használatát, közölte a zik.ua.

A tiltó szankciót követelők arra hivatkoznak, hogy a cég a reklámjaiban Oroszország részeként tüntette fel a Krímet. A petíció bizonyos Roman Makszimcsuktól származik, aki szerint a felháborító megnyilvánulást azonos fajsúlyú vétségként kell kezelni, mint a György szalagok használatát.

Továbbá ki kell dolgozni egy állami programot az Apple termékek betiltására, a már eladottak begyűjtésére és megsemmisítésére.

A portál szerint az indítványt november 29-én nyújtották be és eddig fél ezren támogatták. Ám ahhoz, hogy érdemben foglalkozzanak a kérdéssel három hónap leforgása alatt 25 000 támogató aláírásnak kellene összegyűlni.

Az információhoz tartozik, hogy az ukrán diplomácia amerikai képviselete azzal a követeléssel fordult az Apple vezetőihez, hogy javítsa ki a tévedést. Az amerikai cég ellen tiltakozókhoz csatlakozott Pavlo Klimkin, korábbi ukrán külügyminiszter is.

Forrás: Zik / KH


Hasonló cikkek