Az egyedülálló szülők helyzetére hívták fel a figyelmet a kecskeméti konferencián

Az egyedülálló szülők, egyszülős családokat központba állítva szervezték meg kedden a Családnak Lenni Határtalanul konferenciát a Bács-Kiskun megyei könyvtárban.

 

Felhívni a figyelmet a gyerekeiket egyedül nevelő szülőkre

 

A konferencia célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a gyereküket vagy gyerekeiket egyedül nevelő szülőkre és helyzetükre. Emellett pedig lehetőség szerint olyan ajtókat szeretnének megnyitni, ahol támogatókra talál a konferencia szervező alapítványa, hogy hosszú távon, érdemi minőségben támogathassa a magyar családoknak ezt a rétegét.

Az esemény a Kulturális Híd a Térségek Között Alapítvány, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége, a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány és az Egyedülálló Szülők Klubja Kulturális Központ szervezte.

 

Egyedülálló Szülők Klubja alapítvány

 

A megnyitót Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének az elnöke indította beszédével. Kihangsúlyozta a téma fontosságát és a magyar családegység jelentőségét, aminek érdemes figyelmet szentelni. Magyarországon mindig is központi helyet foglalt el a klasszikus család szerkezet, aminek stabilitása a nemzet jövőjét is biztosítja. Vannak azonban olyan családok, ahol valamilyen okból kifolyólag a szülő egyedül neveli a gyerekeket. Ez olyan élethelyzetet teremt egy család életében, ami több szempontból is nehézséget okoz mind a szülő, mind pedig a gyermek tekintetében is. Ezeket az élethelyzetetek hivatott segíteni az Egyedülálló Szülők Klubja alapítvány, ami egy egyedülálló szervezet nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi viszonylatban is.

Az esemény fővédnöke, Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere is örömét fejezte ki, hogy jelen lehet a konferencián és lehetőség nyílik ezáltal a város és a szervezetek között egy olyan kommunikációs csatorna kialakítására, ami további segítséget ad a gyereküket egyedül nevelők részére.

 

Az egyedülálló szülők megsegítésével foglalkozni kell

 

„Ma Magyarországon körülbelül félmillió gyerek él csak az édesanyjával vagy csak az édesapjával. Az elmúlt 40 évben az egyszülős családok száma meghétszereződött. Ez az egyik oka annak, ami megadja a rendezvény létjogosultságát. A másik ok, hogy ahol egy szülő neveli a gyerekeket, az vezető szegénységi kockázatot jelent társadalmi szinten” – mondta Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány vezetője, akinek szívügye a gyereküket egyedül nevelők támogatása. Alapítványával az ENSZ egyik gyűlésén is megjelent már előadóként, ahol szembesült azzal, hogy tevékenységével a világon egyedülálló munkát végez, ez a felismerés még magabiztosabbá tette abban, hogy az egyedülálló szülők megsegítésével foglalkozni kell.

A konferencián megjelent valamennyi előadó és szervezet képviselője hisz abban, hogy ezzel a rendezvénnyel jobban szem elé kerülnek ezek a családok és akik érintettek ezzel problémával, könnyebben találnak majd segítséget és támogatást. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek