Az első világháború lezárására emlékeznek Párizsban

Több mint 70 állam- és kormányfő vett részt a Diadalív öröklángjánál az I. világháborús centenáriumi ünnepség központi megemlékezésén: Emmanuel Macron francia elnök és Angela Merkel német kancellár mellett az amerikai és az orosz elnök is a díszpáholyból figyelte a katonai felvonulást.

Rendkívüli a biztonsági készültség Párizs belvárosában a Diadalív környékén: rendőrök szinte sorfalat állnak a tribün mellett, a környező utcákat és a máskor forgalmas Champs Elysees-t is hermetikus lezárták – a francia fővárosban a kiemelt helyszíneket több mint 10 ezer rendőr és kommandós biztosítja. A meghívott vendégeket délelőtt Emmanuel Macron fogadta a francia elnöki palotában. Innen indult a konvoj az ünnepségre és a díszkoszorúzásra. Ma száz évvel ezelőtt, november 11-én a Compiégne melletti erdő egyik tisztásán írták alá azt a fegyveszüneti egyezményt , amely több mint tizenhat millió ember életét követelő, négy éven át tartó öldöklésnek vetett véget.

A tárgyalásokon két győztes antanthatalom, Franciország és az Egyesült Királyság, valamint a legyőzött Németorzság képviselői vettek részt. A „tizenegyedik hónap tizenegyedik napján tizenegy órakor” életbe lépett fegyvernyugvási egyezményt már a hajnali órákban aláírták a francia marsall, Ferdinand Foch által guruló irodaként használt vasúti kocsiban, amelynek Compiégne-ben külön múzeumot szenteltek. A történelmi jelentőségű vasúti kocsi, a második világháború hányattatásai után végleg megsemmisült. A compiégne-i múzeumban egy ugyanabba a sorozatba tartozó vagont állítottak ki, amelynek berendezését az 1918-as állapot alapján rekonstruálták.

Tegnap a megemlékezéseket a fegyverszünet aláírásának helyszínén tartották. „Európában 73 éve béke van, ez precedens nélküli. A francia és német fiatalságnak együtt kell dolgoznia közös projekteken, a jövőt együtt kell építenie” – mondta a francia elnök a helyszínen megjelent iskolások előtt. A történelmi helyszínen 1945 óta most először járt hivatalban lévő német kancellár. Angela Merkel és a francia államfő, Emmanuel Macron felavatta az német-francia megbékélésről szóló emléktáblát. Majd együtt léptek be a compiégni-i múzeumban kiállított vasúti kocsiba, ahol aláírták az emlékkönyvet.

Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök megkoszorúzza az általuk felavatott új emléktáblát az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény helyszínén, a Párizstól északra levő compiegne-i erdőben 2018. november 10-én, az egyezmény aláírásának századik évfordulója előtti napon (Fotó: MTI/EPA/Philippe Wojazer)

„Szimbolikus gesztus a francia elnök részéről, hogy engem is meghívott a centenáriumi rendezvényekre. Egy olyan helyszínre, ahol egy olyan fegyverszünetet írtak alá, ami nem békét hozott Európára, hanem egy újabb világháborúhoz vezetett. Az, hogy most ma itt vagyok, nem csak megemlékezés hanem motiváció is. Arra figyelmeztett minket németeket, hogy mindent meg kell tennünk a jövőben a békés világrend fenntartása érdekében”

– nyilatkozta a német kancellár.

Az I. világháború befejezésének centenáriumára tartott párizsi ünnepséget egy békefórum zárja.

Ezzel egyidőben az I. világháborúban győztes másik antanthatalom otthonában, Londonban is nagyszabású állami ünnepségeken emlékeznek Erzsébet királynő részvételével.

forrás.hirado.hu


Hasonló cikkek