Gergely Róbert: „Az embernek menedzselnie kell önmagát”

Interjúnk a miskolci Művészetek Házában tartott Szécsi Pál 75′ emlékkoncert után készült a Budapest Józsefvárosból indult művésszel .

Vona Ildikó/ PannonHírnök: Milyen emlékeid fűződnek Miskolchoz?

Gergely Róbert: Nagyon ritkán voltam itt az elmúlt húsz évben, igazán mély élményeim még nincsenek a várossal kapcsolatban A koncerteken kívül jártam már egyszer-kétszer a színházban, ám az vendégprodukció volt, nem a sajátom. Nincs Miskolchoz komoly kötődésem; néha-néha előfordultam, de nem a leggyakrabban járok ide.

– Ma este énekes produkcióval érkeztél, de mikor határoztad el, hogy színész leszel?

– A salgótarjáni munkásfiatalok III. országos szavalóversenyén szerepeltem – amikor fiatalember voltam –, és ott felfigyeltek rám. Megkérdezték tőlem: nem akarok-e színész lenni? Természetesen igent mondtam, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, és szerencsémre 18 éves koromban felvettek. Már fiatalon bennem volt az az exhibíció, ami feltétlenül szükséges és kell ehhez a pályához.

– Mi vonzott a színpad felé?

– Alapvetően én azt képzeltem magamról, hogy majd nagyon híres filmszínész leszek. Ez volt, ami engem elsősorban mozgatott, aztán nemhogy híres, de semmilyen filmszínész nem lett belőlem. Viszont a prózai szakon, ahová fölvettek, nem csak próza terén foglalkoztak velünk, hanem olyan színészeket képeztek már akkor, akik többféle műfajban is megállják a helyüket. Tanítottak nekünk a zenétől kezdve mindenfélét, ami a zenés színházhoz is kell. Nekem könnyű dolgom volt, mert az első perctől érződött és látszott, hogy nekem a zenés műfaj jól áll, és persze kerestem is a lehetőségét. Igó Éva meg én egy osztályba jártunk a főiskolán, és gyakran voltunk vendégek a velünk párhuzamos musical-operett tagozaton. Amikor nem volt elég szereplő, akkor áthívtak minket a Kerényi-osztályból, és lubickoltunk egy kicsit a zenés darabok között. Szerettünk ott lenni.

 

Szécsi 75′ gálaest a budapesti Stefánia Palotában: (b-j) Gergely Róbert, Kökény Attila, Malek Andrea, Pál Dénes (Fotó: Schumy Csaba)

 

– Hogyan vezetett az utad a Pécsi Nemzetitől a Gergely Theáterig, a saját zenés színházadig?

– A Pécsi Nemzeti Színház volt, ahol a pályámat kezdtem.  Már ott sok jó zenés szerepet kaptam, aztán a pécsi éveim után, amikor – mint szabadúszó – följöttem Budapestre az Operett-, a Vígszínház, a Vidám Színpad és a többiek is vendégként meghívtak. Rengeteg nagyszerű előadásban játszottam, a Madách Színházban is főleg zenés darabokban, musicalekben. Az út pedig úgy vezetett a Gergely Theáterhez, hogy én is, mint annyi kényszervállalkozó, kényszerűségből ugyanarra az útra tévedtem. Valahogy meg kell az embernek élni. Ha abból akar, amit szeret, és nem tartozik társulathoz vagy ezt a szabadúszó életet éli, akkor menedzselnie kell önmagát. Én is így voltam ezzel. Elhatároztam, hogy kipróbálom – amikor már hírnevem volt, ismertté váltam az Emmanuelle című dallal –, kíváncsiak-e arra az emberek, hogy Gergely Róbert, ha színházat csinál, akkor az milyen. Tíz évvel ezelőtt belevágtam, megalapítottam a magánszínházat. Nem akartam más művész vagy valami fantázianév mögé elbújni, ezért úgy döntöttem: a saját nevemet tűzöm a zászlómra, és meglátjuk, hogy ennek van-e értéke még most is, vagy sem.

– A névről jut eszembe: hogyan lettél Gergely?

– A fiatal énemre kell visszautalnom; nekem híres szüleim voltak (Vajek Jutka, Vajek Róbert – a szerk.), televízióban, rádióban dolgoztak. Amikor művészi pályára léptem, többen figyelmeztettek, hogy a Vajek név már foglalt – hiszen a családnevem Vajek –, akkor megpróbáltam egy másik művésznevet választani, egy teljesen függetlent. Megnéztem, a színészek között van-e Gergely, nehogy aztán vele keverjenek össze, de amikor én ezt választottam, nem volt más ilyen nevű színész a pályán, ezért a Róbertet meghagytam és ennél maradtam.

– Fontos állomás a pályádon az Emmanuelle-dal…

– Éppen a Filmslágerek magyarul című kiadványt készítette elő a Magneoton kiadó, és – ahogy szokták mondani, hogy jókor, jó időben van valahol az ember –, én is jelentkeztem Pásztor Lászlónál, az akkor még Magneoton igazgatójánál. Ő korábban már próbált a popszakma irányába csábítani engem, de mindig elhatároltam magam, viszont azidőtájt nem volt elég munkám szabadúszóként. Gondoltam, felhívom: aktuális-e még az ajánlata? Mondta, hogy a legjobbkor telefonálok, mert most állítanak össze filmslágerekből egy magyar nyelvű anyagot. Kérdezte, ismerem-e az Emmanuelle című dalt, mire rávágtam: igen! Megbeszéltük, hogy pár nap múlva bemegyek a stúdióba felénekelni. Szerencsémre elénekeltem, és úgy lett a vége, ahogy lett.

– Szécsi Pállal hogyan sikerült összetalálkozni?

– Soha nem találkoztam Szécsi Pállal. Személyesen soha.

– Mikor kezdted el a dalait énekelni?

– Lassan már 20 éve ápolom Szécsi Pál zenei hagyatékát, örökségét. Wolf Péter zeneszerző volt az első – még főiskolás koromban –, aki meghívott szerzői estjére a Magyar Rádióba és két dalt adott nekem, amit eredetileg Szécsi Pál énekelt. Akkor ő már nem élt, így esett rám a választás. Aztán hosszú csend következett, majd Pozsgai Zsolt írt egy színdarabot Pali életéről – amelyre én kértem fel –, s azóta tart ez, a mai napig.

– Sokat dolgozol, de pihenni, kikapcsolódni mivel tudsz?

– Igen, most ebben az évben kissé túlvállaltam magam feladatokkal, munkával. A NŐ A TÉT c. zenés olasz darabot nemcsak rendeztem, játszom is benne egy szerepet. Ez így most sok, viszont van egy kertem otthon, a Gergely-kert, ott fel tudok töltődni. Két kutyánk is van, akikkel járom a rétet, erdőt, a fiammal pedig nyáron ismét tervezünk egy közös nyaralást. Édesanyámék Siófokon, a Balaton partján élnek, a velük való találkozás és a Balaton szintén erőt, pihenést, feltöltődést ad.

– Idén 10 éves a Gergely Theáter. Milyen terveid vannak a jövőjére nézve?

– Nádasdy Kálmán tanárunk egy életre szóló útravalót adott, amikor a diplomát átvettük. Azt mondta: “Kicsiket álmodni mindenki tud, de nagyot érdemes!”. Tervek mindig vannak. Most az egyik legfontosabb, hogy létezik egy hely Budapesten, a Premier Kultcafé, ahol szeretném, ha a színházam meghonosodna, és ott lenne a játszóhelyünk rendszeresen.

 

Jelenet a NŐ A TÉT c. vígjátékból: (b-j) Lippai László, Némedi-Varga Tímea, Heller Tamás, Gergely Róbert (Fotó: Gergely Theáter Facebook oldala)

 

– Merrefelé lehet veletek találkozni? Koncert, előadás?

– Egy erdélyi Szécsi-turné és számos színházi fellépés vár ránk a nyáron. Pécsre is ellátogatunk, abba a városba, ahol a pályám indult. Egyébként valamennyi programunk megtalálható a Facebookon, a Gergely Theáter Exkluzív oldalon.


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek