Az Európai Parlament alelnökét is letartóztatták a korrupciós ügyben

Az Európai Parlament alelnökét is letartóztatták a korrupciós ügyben. Hírek szerint Katar ajándékokkal is megpróbálta befolyásolni az Európai Parlament döntéshozatalát. Pénteken 16 házkutatásra és több letartóztatásra is sor került, a letartóztatottak között van az EP görög szocialista alelnöke, Eva Kaili is. A nyomozók 600 ezer euró készpénzt foglaltak le.

 

Letartóztatták az Európai Parlament alelnökét, Eva Kailit

 

A dpa német hírügynökség információi szerint a belgiumi korrupciós nyomozással összefüggésben letartóztatták az Európai Parlament alelnökét, Eva Kailit is, akinek most folyik a kihallgatása. A görög politikusnőt már péntek este, a botrány kirobbanása után kizárták pártjából, a Pánhellén Szocialista Mozgalomból (Paszok).

Európai parlamenti források az Euronewsnak elmondták, hogy a belga rendőrség lezárta Kaili irodáját, valamint két belga szocialista képviselő, Maria Arena és Marc Tarabella irodáját.

 

A nyomozás középpontjában európai parlamenti asszisztensek állnak

 

A belga ügyészség pénteken közölte, hogy négy (azóta öt) “az Európai Parlamentben tevékenykedő” személyt letartóztattak “egy Perzsa-öböl menti országot” érintő korrupció gyanúja miatt. A nyomozás középpontjában európai parlamenti asszisztensek állnak, de egy volt európai parlamenti képviselőt is kihallgattak.

 

A letartóztatottak mind olasz állampolgárok

 

Az ANSA olasz hírügynökség szerint a letartóztatottak mind olasz állampolgárok: Niccolò Figà-Talamanca, a “No Peace Without Justice” civil szervezet igazgatója, Luca Visentini szakszervezeti vezető, Pier-Antonio Panzeri, az Európai Parlament baloldali (S&D) csoportjának volt képviselője, valamint Francesco Giorgi, az S&D képviselőcsoport parlamenti asszisztense, aki egyébként Kaili élettársa.

Elsőként a Le Soir belga napilap közölte, hogy információi szerint katari tisztviselők próbáltak meg egy volt olasz szocialista képviselőt megvesztegetni, aki az EP tagja volt 2004 és 2009 között. A rendőrség 16 razziát tartott Brüsszelben, 600 ezer euró (250 millió forint) készpénzt, valamint informatikai eszközöket és mobiltelefonokat foglalt le.

Forrás: euronews.com

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek