Az év első kereskedési napján felülteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1203,91 pontos, 2,37 százalékos emelkedéssel, 51 924,62 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 11,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a csütörtöki záráshoz képest.

Bosnyák Zsolt, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek elmondta, alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin: a német tőzsde 1 százalékos pluszban van, az amerikai piacok pedig 0,5 százalékos pluszban mozognak, így 2,37 százalékos emelkedésével a BUX-index felülteljesítő volt a nemzetközi piacokhoz képest.

Közölte, a kedvező hangulatnak köszönhetően mindegyik vezető részvény jól teljesített, a Mol és az OTP vezette az emelkedést. Utóbbiról megjegyezte, hogy az OTP árfolyama most próbál “feltápászkodni a kamatstop bevezetése következtében kapott ütéséből”. Ugyanis azt követően, hogy bejelentették a kamatstop bevezetését az OTP-részvények ára 17 000 forintról 15 600 forintra esett – emlékeztetett Bosnyák Zsolt.

A Mol 64 forinttal, 2,54 százalékkal 2584 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 435 forinttal, 2,62 százalékkal 17 035 forintra nőtt, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6,5 forinttal, 1,58 százalékkal 418 forintra emelkedett, forgalma 178,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 165 forinttal, 1,89 százalékkal 8890 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4326,64 ponton zárt hétfőn, ez 94,19 pontos, 2,23 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek