Az év végéig be kell fejezni a kassai D1-es körgyűrűjének építését

A Kassát elkerülő D1-es autópálya Budamér és Magyarbőd közti szakaszának építésén jelenleg is több száz munkás dolgozik. Az út építése jó ütemben halad, ha minden jól megy, év végéig be is fejezik a munkálatokat.

Az építkezést végző Skanska vállalat a hidak alsó szerkezeteinek építését már befejezte. „Jelenleg a hídszerkezetek felső teherhordó elemek, gerincek és az átkötő részek zsaluzása, megerősítése és betonozása tart. A D1-es és az R2-es útszakaszok alapzata már készen van, a töltések és a konstrukciós rétegek kialakítása folyamatban van.” – mondta el Michaela Michalová, a Nemzeti Auótpálya-társaság (NDS) szóvivője.

A tervezett szakaszból eddig nagyjából 3500 méternyi út felső rétege már elkészült. A 14,4 kilométer hosszú Budamér-Magyarbőd szakasz jelenleg csak a budaméri kereszteződésben van megnyitva a forgalom előtt. A szakasz építését 2016 novemberében kezdték. A kerülőúttal nemcsak időt, hanem pénzt is spórolhatnak a sofőrök, ugyanis a szakemberek szerint közel 14 százalékkal kevesebb üzemanyag szükséges a táv megtételéhez, mint a Kassát átszelő úton.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Németi Róbert


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek