Az exszépségkirálynő is Kollár házelnök balesetet szenvedett autójában ült

Szombaton (október 24-én) Pozsonypüspökiben közlekedési balesetben megsérült a szlovák parlament elnöke, Boris Kollár.

A kivonuló mentők kórházba szállították a házelnököt, akinek eltörött az egyik csigolyája és a kulcscsontja is.

Kollár mellett egy 37 éves nő is ült a gépkocsiban. Miroslava Fabušováról van szó, aki korábban Szlovákia szépségkirálynője volt, jelenleg pedig modellként dolgozik és szépségápolással is foglalkozik. Ő is megsérült és kórházba szállították.

Boris Kollárt a balesetet követően a pozsonyi Szent Mihály Kórházba vitték, ahol már korábbi élettársai és gyermekei várták. Kollár 11 gyermek édesapja 10 különböző korábbi élettárstól. Ők később távoztak, miután nem engedték őket belépni az épületbe.

A házelnököt vasárnap átszállították a Kramárei Kórházba, lábadozása várhatóan több hétig is elhúzódhat. Hogy szükség lesz-e műtétre is, az majd a következő napokban dől el.

A politikus életét menthette meg a szintén megsérült testőre, amikor látta, hogy Kollár a beszorult nyelve miatt nem tud lélegezni és még időben segített rajta.

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek