Az idei lesz a huszonhetedik Gyermekek a gyermekekért gála

Az est bevételét minden évben a kecskeméti szociálisan rászoruló gyermekek karácsonyi ajándékozására fordítják

1993-ban alapították meg Kecskeméten a Városi Szociális Közalapítványt, és első elnöke, Varga László református lelkész kezdeményezése nyomán már abban az évben meg is rendezték a Gyermekek a gyermekekért jótékonysági gálaestet.

Az alapötlet azóta sem változott: a szereplők, fellépők kecskeméti diákok, diák művészeti csoportok és szólisták, az est bevételét pedig a kecskeméti szociálisan rászoruló gyermekek karácsonyi ajándékozására fordítják.

Idén folytatódik az a hagyomány is, hogy a programot Sirkó László, a Katona József Színház színművésze állítja össze.

A huszonhetedik gálaestet november 22-én, hétfőn 17 órától rendezik meg a Hírös Agórában. Jegyek 1000 forintért kaphatók az Agóra pénztárában (nyitva tartás: munkanapokon 13-19 óráig). A gálaest, és a tombola bevétele hozzájárul a kecskeméti nehéz sorsú gyermekek karácsonyához. Mint megtudtuk, idén is 250-300 csomagot állítanak majd össze a gyerekeknek – írja a BAON.hu

 

Révhegyi Andrea


Hasonló cikkek