Az IM miniszterhelyettese után nyomoz a Legfőbb Ügyészség

Hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését – közölte a Magyar Hírlap a Legőbb Ügyészség keddi közleményét. Később Völner bejelentette: lemond

Mint írják, a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozásban megalapozott gyanú merült fel arra, hogy Völner a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől – akit sajtóhírek szerint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartóztattak le – hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott, tudatta a Legfőbb Ügyészség, hozzátéve: Völner a gyanú szerint a jogtalan előny ellentételezéseként – felügyeleti, hatósági, igazgatási jogkörével visszaélve – vállalta, hogy konkrét ügyeket intéz, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke kérésének megfelelően.

Völner Pál cselekménye vezető beosztású hivatalos személy által az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette megalapozott gyanúját kelti – mutat rá a Legfőbb Ügyészség, amely a felmerült bizonyítékok alapján az Országgyűlés elnökénél indítványozta Völner Pál országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a büntetőeljárás lefolytatása érdekében.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll, tudatta a Legfőbb Ügyészség.

Völner Pál országgyűlési képviselő, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, aki 2019 augusztusától a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral kapcsolatos feladatokat ellátó miniszteri biztos is egyben, teszi hozzá a Legfőbb Ügyészség nyomán a Magyar Hírlap.

A délelőtt folyamán Völner Pál bejelentette: lemond posztjáról. Nem követett el bűncselekményt, államtitkári és miniszteri biztosi feladatait tisztességesen és a törvényeknek megfelelően végezte, azonban vállalja az ügy politikai következményeit és a mai nappal lemond államtitkári posztjáról Völner Pál államtitkár – olvasható a politikus a 24.hu-hoz eljuttatott közleményében.

Völner Pál az ügyvédjén, Papp Gáboron keresztül elküldött sajtóközleményben jelezte, hogy együttműködik a hatóságokkal, kihallgatás céljából bármikor rendelkezésre áll.

 

Ha tetszett a tudósítás, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek