Még keményebb évre számít az idén az IMF

Gazdasági visszaesés vár a világ harmadára az idén – figyelmeztet az IMF vezetője.

 

Az IMF szerint a 2023-as év keményebb lesz, mint a tavalyi

 

Kristalina Georgieva szerint a 2023-as év keményebb lesz, mint a tavalyi, mert a globális növekedés fő hajtóerőinél – az amerikai, az európai és a kínai gazdaságnál is – gyengülés tapasztalható. A világgazdaságra nagy terheket ró az ukrajnai háború és az infláció, valamint nyomasztóan hatnak a magasabb kamatlábak, amivel a központi bankok világszerte megpróbálják megfékezni a drágulást.

A Nemzetközi Valutaalap már októberben csökkentette a világgazdaság növekedési kilátásait, a szervezet vezetője pedig a CBS amerikai televíziótársaság Face the Nation című hírműsorában most arról beszélt, hogy a világgazdaság egyharmadában recesszió várható 2023-ban.

 

Az Egyesült Államok talán elkerülheti a teljes recessziót

 

Kristalina Georgieva szerint 40 éve most először fordul elő, hogy Kína, amely a világ második legnagyobb gazdasága, valószínűleg a globális növekedés szintjén, vagy az alatt marad, mivel a koronavírusos estek száma megugrik a zéró Covid-politika eltörlésével. Ez nemcsak az ázsiai ország gazdasági növekedését fogja hátráltatni, hanem az egész világét.

Az IMF vezérigazgatója ugyanakkor úgy látja, hogy az Egyesült Államok talán elkerülheti a teljes recessziót, mivel különállása miatt gazdasága ellenállóbb. Az amerikai munkaerőpiac a valutaalap prognózisa szerint erős marad, ami viszont azzal járhat, hogy a Fed-nek, az USA központi banki rendszerének, hosszabb ideig kell szigorúan fognia a kamatlábakat, hogy az infláció csökkenjen.

A Nemzetközi Valutaalap 190 tagországgal rendelkező nemzetközi szervezet, amelynek központi célja, hogy megpróbálják stabilizálni a világgazdaságot. Egyik legfontosabb szerepe, hogy korai gazdasági figyelmeztető rendszerként működik.

Forrás: hu.euronews.com

A nyitókép illusztráció.

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek