Az ingatlanvásárlók 25 százaléka első lakását vette meg 2021-ben

A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25 százaléka köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak, és 30 millió forint alatti ingatlant választottak – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

Az ingatlanközvetítő cég elemzésében ismerteti: a magyarok 91,3 százaléka él saját tulajdonú ingatlanban. Ez az ideál beépült a lakáskultúrába, amelynek legfontosabb mérföldköve az első lakás vásárlása – ám munkától, beosztástól és családi háttértámogatástól függően a potenciális vevők más-más életkorban jutnak el idáig.

Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője közölte: tapasztalataik szerint az újdonsült első lakástulajdonosok legnagyobb része 30 év alatti, arányuk 56 százalék, közülük sokan még szülői támogatással jutnak ingatlanhoz.

Az elemzők arra is rámutattak, hogy az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkent az első otthonukat vásárlók aránya, de 2018-ban a megjelenő kormányzati támogatások új lendületet, fizetőképes lehetőségeket nyújtottak a potenciális vevőknek. Az emelkedő tendenciát azonban a pandémia megjelenése mérsékelte, így a vásárlók 29 százalékának körében a befektetési cél lett a legfőbb motiváció, míg a második helyen áll hónapról hónapra az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása, a nagyobb ingatlanba való költözéssel egyetemben 25-25 százalékkal.

A Duna House idei értékesítési adatai alapján a fővárosban 27 százalék körül alakult az újdonsült lakástulajdonosok aránya, vidéken ez 23 százalékos volt. Az ország egészét tekintve átlagosan 26,8 millió forintot fizettek a vevők első otthonukért.

Budapesten átlagosan 55-65 négyzetméteres lakást kerestek, és csaknem 696 ezer forintot fizettek érte négyzetméterenként, amelyek így 37 millió forintos ingatlanoknak feleltek meg. Vidéken az első vásárlók által fizetett átlagos négyzetméterár csak 339 ezer forint volt, amely 23 millió forintos ingatlanárat mutat, ezért viszont akár 65-80 négyzetméteres ingatlant is tudtak választani.

Összességében a fiatal vásárlók 68,5 százaléka maximum 30 millió forintért szerződött le első lakására, csaknem negyedük viszont 30-50 millió forint közötti összeget is hajlandó volt fizetni érte.

A Duna House hálózati rendszerén belül értékesített, első otthonként szolgáló, legdrágább ingatlan egy óbudai, 158 négyzetméteres ház volt, amelyhez 148 millió forintért jutottak hozzá a tulajdonosok.

Ha tetszett a hír, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek