Az iskolák biztonsággal megnyithatók, de…

A jelenlegi járványügyi helyzetben az iskolák biztonsággal megnyithatók, de azt senki sem tudja, mi lesz a következő hetekben – mondta a Magyar Hírlapnak Szlávik János

Az új magyarországi fertőzöttek többsége tünetmentes vagy enyhe tünetei vannak, kevesebb idős ember kerül intenzív osztályra. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint az orosz vakcina bejegyeztetése erőfitogtatás és elsietett lépés.

„Abból a szempontból aggódhatunk, hogy valóban több fertőzött van, mint a korábbi időszakban, valóban országosan elterjedtebb a járvány, Budapesten és Debrecenben pedig emelkedett a koronavírus örökítőanyagának mennyisége a szennyvízben” – magyarázta lapunknak Szlávik János az új esetek számának emelkedése kapcsán. „Csehországot szoktam hozni példának, ami egy zöld besorolású ország és naponta 200-300 új eset van, de úgy gondolják, hogy azokat a gócokat, amelyek a napi új eseteket adják, ellenőrizni tudják járványügyi szempontból” – mondta.

Kiemelte, nem az a fontos, hogy első vagy második hullám van-e, hanem az, hogy hány új eset van. „Az új fertőzöttek jó része külföldi, vagy magyar, aki olyan helyről érkezett, ahol jóval több fertőzött van. Nagyon kell figyelni arra, hogy ha valaki olyan országból jön, ahol jóval több eset, mondjuk úgy, második hullám van, akkor a karanténintézkedéseket be kell tartani.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek