Az LMP önállóan indul az EP-választáson

A többi ellenzéki párthoz hasonlóan az LMP is önálló listával indul az európai parlamenti (EP-) választáson, a listát Vágó Gábor vezeti.

Az LMP önálló indulásáról szóló kongresszusi döntésről Keresztes László Lóránt társelnök számolt szombaton sajtótájékoztatón. Arról, hogy a listát Vágó Gábor korábbi országgyűlési képviselő vezeti, maga a politikus tájékoztatta az MTI-t a sajtótájékoztatót követően.

Ősszel sem működnek együtt a Jobbikkal

Keresztes László Lóránt közölte a kongresszus önkormányzati választási együttműködést érintő döntését is, eszerint a kormánypártok és a Mi Hazánk Mozgalom kivételével helyi szinten nyitottak olyan értékalapú együttműködésre más szervezetekkel, amely lehetőséget ad a valódi változásra, az ökopolitika megvalósítására.  Hangsúlyozta: az együttműködés elvi kereteit határozták meg a helyi szervezeteik számára.

Arra a kérdésre, hogy az önkormányzati választáson tud-e értékalapú együttműködést kötni az LMP a Jobbikkal, a társelnök azt felelte: azon a választáson az együttműködésnek mindig helyből kell indulnia, nem szükséges, hogy pártvezetők leüljenek egymással tárgyalni. Az LMP ügyek mentén bárkivel együttműködik – erősítette meg.

Hitelesnek tartják

Közölte azt is: hitelesnek tartják a Jobbik néppárti fordulatát, hiszen következménye van annak, ha például egy antiszemita megnyilvánulásra fény derül. „Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton ügyeiről lehet vitatkozni, de sem Sneider Tamással, sem Gyöngyösi Mártonnal nem kívánunk az önkormányzati választáson együttműködni” – válaszolt egy másik kérdésre.


Hasonló cikkek