Az MKB-csoport eredménye; 11,9 milliárd forint

Az MKB-csoport korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye 11,9 milliárd forint volt az idei első fél évében, 53,5 százalékkal kisebb az egy ével korábbinál – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján, csütörtökön.

A nyereség visszaesését a bankcsoport azzal indokolta, hogy az első fél évében jelentős átrendeződés történt az adózott eredmény terhére és a teljes átfogó jövedelem javára – az értékpapír- és IRS (kamatcsere)-eszközök eredményre gyakorolt hatása miatt az IFRS előírásokkal összhangban. Míg 2018 első fél évét emelkedő hozamkörnyezet jellemezte, addig idén az első fél évben már a csökkenő hozamtrend hatott a nyereségre – közölte a bank.

Az MKB-csoport teljes átfogó jövedelme 2019 első fél évében 13,7 milliárd forint volt, 4,3 százalékos növekedés a 2018 második fél évéhez viszonyítva.

A bank tájékoztatása alapján a csökkenő hozamkörnyezet okozta átrendeződés során az értékpapír-portfólió kamatkockázatát fedező IRS (kamatcsere) ügyletek negatív átértékelési hatása az adózott eredményt rontotta, míg a tőkével szemben átértékelendő állampapírok átértékelési eredménye, és ezen keresztül az egyéb átfogó jövedelem jelentősen javult éves összevetésben.

A bank mérlegfőösszege az idei első fél év végén 1828 milliárd forint volt, ami 10 százalékos éves csökkenés.

A bruttó ügyfélhitelek egy év alatt 7,3 százalékkal 968 milliárd forintra csökkentek.

A bank közölte, az adózott eredményre pozitívan hatott a költségcsökkentési programok eredménye, a kedvező kockázati tartalékolás és a társasági adó összege is, a minimumadó és a halasztott adó elszámolása összességében nulla közeli adóhatást eredményezett.

A tőkearányos megtérülés (korrigált ROAE) így 14,4 százalék lett, ami 2018 második fél évhez képest 150 bázisponttal emelkedett.

A nem teljesítő hitelek aránya (az NPL-ráta) 4,4 százalékra csökkent, a tőkemegfelelés 19,3 százalékot ért el.

Az MKB-t idén június 17-én vezették be a BÉT-re, a tőzsdei bevezetés óta MKB-részvényre még nem történt üzletkötés.


Hasonló cikkek