Az óltól az asztalig

Hazánk második legnagyobb és tanúsítottan GMO mentes vágóhídja hivatalosan is megkezdte működését Mohácson.

 A 21 milliárdból, 2,7 milliárdos állami támogatás felhasználásával megvalósult, kimondottan sertések vágására szakosodott csontozó-, daraboló- és csomagoló üzemben jelenleg egy műszakban folyik a termelés, amelynek során  óránként az 1100 félsertésnek alig több, mint a felét dolgozzák fel. A vágóhídra folyamatosan érkeznek az állatok a Bonafarm termelői együttműködési rendszerének kis- és közepes méretű állattenyésztőitől és részben független hazai sertéstartóktól.

 Mint Csányi Attila a Bonafarm  Zrt. vezérigazgatója elmondta, a vágóhíd fontos eleme a sertés termékpályának, a cégcsoport több állattartó telepén foglalkozik sertés hízlalással, valamint a szükséges takarmányt is maga állítja elő, ez teszi lehetővé, hogy a legszigorúbb minőségi előírásoknak is megfeleljenek,s egyedüliként jelenhessenek meg a hazai és külföldi piacon tanúsítottan GMO mentes sertéshússal. A vágóhídon a hazai sertésállomány csaknem ötödét dolgozzák majd fel. A modern technológia pedig lehetővé teszi, hogy a legszigorúbb állatjóléti, élelmiszerbiztonsági, környezetvédelmi elvárásoknak is megfeleljenek.

 Mindehhez Pókos Gergely vezérigazgató a következőket tette hozzá, az elsődleges cél az üzem létrehozásával az volt, hogy hosszú távon megoldott legyen a szegedi húsüzem alapanyag ellátása. E mellett a tőkehúst frissen, fagyasztottan, vákuumfóliában, vagy  védő-gázas csomagolásban is értékesítik, több mint harmadát exportálják a környező országokba, illetve a Távol-Keletre.

 A korszerű üzem egy év alatt a jelenlegi  egy műszakos rendszerben  nyolcszázezer 90-130 kilogramm közötti, valamint  100.000 nagy súlyú sertés levágására képes. Évente mintegy százezer tonna sertéshúst állít elő, ami megfelel a Bonafarm sertéságazatával együttműködő tíz megyében élők által elfogyasztott hús mennyiségével. Az új vágóhídon jelenleg 230-an dolgoznak, a  termelés teljes felfutásakor több mint 600 embernek jelent majd munkahelyet.

 


Hasonló cikkek