Az ország legszebb betlehemeit keresik január 6-ig

Az ország legszebb betlehemeit keresik azon az alkotói pályázaton, amelyet a Hungarofest Nonprofit Kft. és a Magyar Turisztikai Ügynökség hirdetett meg. Az alkotások terveit január 6-án éjfélig várják.

A pályázatra olyan hagyományos betlehemek terveit várják, amelyekben az alkotó saját településének, lakókörnyezetének sajátosságait, népszokásait, a hagyományos betlehem elemeit, a tájegységre jellemző tárgyi, építészeti elemeket is megjeleníti

– mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A paraszti hagyományban a legjelentősebb ünnepi periódus az adventtől vízkeresztig tartó időszak, amikor arra is jut idő, hogy szép betlehemeket faragjanak, építsenek azok, akik nem csak elképzelni akarják Jézus születését, hanem gyakorlatban, kézzel foghatóan is meg tudják valósítani. Szép lenne, ha a Kárpát-medence minden településén találkoznának ezzel a néphagyománnyal. Ezt a célt szolgálja a most kiírt pályázat is” – mondta Kelemen László, a Hagyományok Házának főigazgatója.

A három legszebb terv megvalósításának kivitelezését és költségeit a szervező vállalja 2019 adventjében 10-10 millió forint értékben, a három legjobb alkotót pedig egymillió, 500 és 250 ezer forinttal jutalmazzák.

A pályázat részletes feltételei a www.hungarofest.hu oldalán olvashatók.

Az ország egyik legismertebb és legszebb betleheme a vörsi, Európa legnagyobb, templomban épített betleheme – amelyről az Országkép is írt már.

Természetes anyagokból, jórészt a Vörs környéki erdők frissen vágott fenyőiből, illetve mohából készül. Először 70 évvel ezelőtt építették fel a hatalmas betlehemet az ötszáz fős kis-balatoni falu mesteremberei, akik egyedülállóan kidolgozott betlehemi jászolt faragtak. Mára már több mint 50 négyzetméteres az építmény, a templom büszkesége. A bibliai eseményeket megelevenítő születéstörténeti látványosságot évente 30-40 ezer ember keresi fel.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek