Ősbemutatót tartottak ma a Kőszegi Várszínházban, ahol Szilágyi Miklós és Horváth György Ostrom opera – Kőszeg 1532 című művét mutatták be.

MTI Fotó: Kászoni László
A kőszegi vár ostromát feldolgozó opera előadást Znamenák István rendezte, aki a díszleteket is megálmodta. A zeneszerző Szilágyi Miklós, a jelmezeket Cselényi Nóra tervezte.
Jurisics Miklós várkapitány szerepében Kőrösi Andrásnak, míg Ibrahim nagyvezírként Tóbisz Titusznak, és mellette szépséges háremhölgyének Eszternek, Ducza Nórának tapsolt a lelkes közönség.

MTI Fotó: Kászoni László
A mű egyik érdekessége, hogy fúvószenekarra és énekkarra íródott. A helyiekből álló Ostrom fúvószenekart és énekkart a zeneszerző, Szilágyi Miklós vezényelte, a produkcióba pedig a helyi hagyományőrző csoportok tagjai is aktívan részt vettek.
Az opera, melynek bemutatását a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) is támogatta, tavaly elnyerte a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon a Miskolci Nemzeti Színház által meghirdetett operaíró verseny első díját, és annak egy szcenírozott változatát nagyzenekari kísérettel már bemutatták a nemzetközi operafesztivál gáláján.
Forrás: MTI