Az osztrák és olasz cégek előszeretettel szabadulnak meg Szlovákiában a hulladékuktól

A határok szabadon átjárhatóvá válását követően a nyugati országok más egyebek mellett azon a téren is új lehetőséget láttak a volt szocialista országokban, hogy itt szabaduljanak meg a szemetüktől. Az illegális hulladékimport Európa-szerte régóta jól jövedelmező üzletnek számít.

Bevett szokássá vált, hogy a hulladéktól (sok esetben a veszélyes hulladéktól is) megsemmisítés vagy ártalmatlanítás helyett „nemes egyszerűséggel” úgy szabadulnak meg, hogy áthozzák a határon, majd lepakolják valamely félreeső helyen.

Az elmúlt években paradox módon a környezetvédelmi szabályok szigorítása is hozzájárult a szemétimport virágzásához. Az uniós irányelv szerint ugyanis a hulladék egyre nagyobb részét kell feldolgozni, s egyre kevesebbet lerakatokon tárolni, ami Ausztriában vagy Németországban nagyon sokba kerül. Így többeknek szinte természetszerűen eszükbe jut, hogy illegálisan szabaduljanak meg a hulladéktól, remélve, hogy a hatóságok nem szereznek róla tudomást. Mások pedig ügyeskedéssel próbálják legálissá tenni a hulladék külföldre juttatását, megint mások pedig még hasznot is húznak ebből.

Ján Budaj (OĽaNO) környezetvédelmi miniszter ezért be akarja tiltani a hulladék külföldről történő behozatalát. Meg kívánja változtatni a hulladéktörvényt is, mely szerinte nem egyértelmű. Mint magyarázta, a hulladéktörvény egyrészt tiltja a hulladék külföldről történő behozatalát, másrészt viszont lehetővé teszi, hogy a feldolgozott hulladékot energetikai hasznosításra behozzák az országba.

„Ideális esetben ez úgy nézne ki, hogy mondjuk Hainburgban van egy bútorüzem, ahol nagy mennyiségű fahulladék keletkezik. A vállalkozó szerződést köt arra vonatkozóan, hogy a fahulladék Szlovákiában másodlagos felhasználásra kerüljön energetikai célokra” – magyarázta a miniszter. Csakhogy a valóságban ott semmilyen bútorüzem nincs és a Szlovákiába behozott hulladék sem kerül energetikai hasznosításra.

Forrás: Felvidék.ma, parlamentnelisty.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek