Az OTP gyengülése miatt mondott csütörtököt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 268,51 pontos, 0,56 százalékos emelkedéssel, 48 475,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint csütörtökön is az OTP gyengülése miatt nem döntött csúcsot a BUX. Bosnyák Zsolt hozzátette, hogy elmaradt az erősödés a Mol árfolyamában is, noha az európai olajcégek többnyire jól teljesítettek csütörtökön. A Richter-papírok értéke viszont jelentősen nőtt, a Magyar Telekom árfolyama pedig azt követően ugrott nagyot, hogy a saját részvények vásárlása miatti szünet véget ért. Záró ára meghaladta az éves maximumot. A részvénypiaci kereskedést meghatározó befektetői hangulat bizakodó, miután az Európai Központi Bank csütörtökön kedvező növekedési kilátásokat fogalmazott meg, a nemzetközi inflációs kockázatokat pedig többnyire csak átmenetinek tartják a szakértők – tette hozzá a szakértő.

A Mol 4 forinttal, 0,17 százalékkal 2388 forintra csökkent, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,15 százalékkal 16 680 forintra esett, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 10,0 forinttal, 2,42 százalékkal 423 forintra erősödött, forgalma 381,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 195 forinttal, 2,46 százalékkal 8110 forintra nőtt, a részvények forgalma 886,8 millió forintot ért el.

A BUMIX 3670,48 ponton zárt csütörtökön, ez 5,68 pontos, 0,15 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.


Hasonló cikkek