Az SaS feljelentést tesz Mohi ügyében

Az SaS a mohi (Mochovce) atomerőmű harmadik és negyedik blokkja építési munkálatainak késedelme, valamint a költségvetés további növekedése miatt büntetőjogi feljelentést tesz.

Rendkívüli parlamenti bizottsági ülésre kerül sor, jelentette be hétfőn Richard Sulík, az SaS elnöke, valamint Jana Kiššová és Karol Galek parlamenti képviselők. „Feltételezhetően további, legkevesebb 200 millió euró szükséges a befejezéshez. Az ülésen szeretnénk kérdéseinket Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszternek feltenni: mi lesz Mohival, mennyi pénz kell még a befejezéséhez, és a költségek mekkora hányada terheli majd a Szlovák Köztársaságot?” – közölte Kiššová. A Szlovák Villamos Művek (SE) illetékesei legutóbb úgy tájékoztatták a képviselőket, hogy az 5,4 milliárd eurós költségvetésből be tudják fejezni nemcsak a harmadik, hanem a negyedik blokkot is. „Megígérték, hogy folyamatosan tájékoztatni fognak minket az építkezés folyamatáról. Ez a mai napig egyszer sem történt meg.” – mondta Kiššová.

Galek hozzátette: a mohi atomerőmű a következő négy hónapon belül nem fog áramot termelni, még akkor sem, ha mostantól minden óraműpontossággal működne. “Ha a gyanúnk beigazolódik, feljelentést teszünk ismeretlen tettes ellen, egyrészt a mohi atomerőmű befejezésének késleltetése, másrész a túlárazás miatt. Fennáll a veszély, hogy ha meg akarjuk tartani részesedésünket a villamos művekben, drágán kell majd újból megváltanunk.” – zárta a képviselő.

Forrás: bumm.sk, tasr

Fotó: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek