Az ukrán belügyminiszter besokallt

A belügyminisztérium a továbbiakban nem engedélyez egyetlen charterjáratot sem. A polgári légi forgalmat lezárják. A kivételek ritkák lesznek – közölte a Facebookon Arszen Avakov.

A belügyminiszter szavai szerint: a döntés milliók biztonsága érdekében történik, s néhány ezer embernek okoz kényelmetlenséget.

Avakov egy Baliból érkezett gép landolása után történtektől sokallt be. Bejegyzésében igen zaklatott hangvételben idézte fel az eseményeket. Kritizálta a minősíthetetlenül viselkedő utasokat, a szakszerűtlenül eljáró hivatalnokokat. Leginkább az háborította fel, hogy a charterjárat utasai közül sokan azt követően indultak üdülni, miután Volodimir Zelenszkij – március 13-án – arra kérte az állampolgárokat, hogy térjenek haza.

Ez disznóság, nem a törvények, nem a bíróság megítélése, hanem a lelkiismeret szerint” – idézi a zn.ua a miniszter Facebook-bejegyzését.

Avakov emlékeztetett: az ilyen hozzáállás nem tisztességes az ország lakosainak millióival szemben, hiszen Kijevben a betegek 75 százaléka külföldről repülőgéppel érkezőktől fertőződött meg a koronavírussal.

A belügyi tárca vezetője szigorításokat, a karantént megsértők következtetés büntetését ígérte.

Az Egészségügyi Minisztérium  április 1-én azt közölte, hogy Ukrajnában 669 koronavírus-fertőzött regisztráltak.


Hasonló cikkek